2013. szeptember 18., szerda

Mentorokat és gyakornokokat keres az Oktatási Hivatal


Az Oktatási Hivatal a TÁMOP-3.1.5/12 “Pedagógusképzés támogatása” című kiemelt projekt  keretében kialakítja a pedagógus-életpálya fokozataihoz kapcsolódó képzési és minősítési rendszert. Ennek részeként az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együtt kísérleti programot indít a pályakezdő pedagógusok gyakornokok) és az intézményben velük foglalkozó szakmai segítők mentorok) munkájának támogatására. A program várhatóan 2013 októberében a kijelölt mentorok felkészítésével startol, 2014 augusztusáig tart, és az Oktatási Hivatal által szervezett gyakornoki próbavizsgával zárul.

A szakmai segítők (mentorok) feladata, hogy a kísérleti program során felkészítsék a pályakezdő pedagógusokat (gyakornokokat) a próbavizsgára. Az Oktatási Hivatal munkaszerződést köt 120 mentorral 10 hónapra, heti 20 óra időtartamra. A mentoroknak a gyakornokok támogatásán túl vállalniuk kell a konzorciumvezető folyamatos tájékoztatását a támogató folyamatról, a kapcsolódó dokumentációs tevékenységet, részvételt az Oktatási Hivatal által szervezett 30 órás felkészítésen,  a projektindító és projektzáró munkakonferencián, továbbá a Gyakornoki próbaminősítő vizsgákon.
Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program “Pedagógusképzés támogatása” kiemelt projekt (TÁMOP-3.1.5/12) keretében próbaminősítő vizsgán sikeresen részt vett gyakornokok megkapják az Oktatási Hivatal tanúsítványát, amely alapján a tervek szerint a második gyakornoki év leteltét követően, leghamarabb 2015. január 1-jén a “Pedagógus I.” fokozatba kerülnek besorolásra.

A programot a beszerzési eljárás nyertese, a Profundo Consulting Kft.–Eszterházy Károly Főiskola–Nyugat-magyarországi Egyetem Konzorciuma gondozza. A részletekért kattintson ide.

Forrás: oktatas.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése