2012. november 29., csütörtök

Okoskosár: tudatos fogyasztóvá nevelés játékos oktatással

okoskosár
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a gyermekek tudatos fogyasztóvá válásában szeretne szerepet vállalni a mai kornak megfelelő médium, az internet segítségével. E cél megvalósításának érdekében útjára indította az Okoskosár weboldalt, mely egy interaktív programfelület.

Az NFH Okoskosár honlappal (www.nfhokoskosar.hu) a fogyasztóvédelmi hatóság a legfiatalabb rétegek oktatását, játékos módon való tanítását célozta meg, különös tekintettel a 3 és 10 év közötti gyermekekre.

Az óvodások és alsó tagozatosok fogyasztóvédelmi szempontból kiemelkedő célcsoport, mert a gyermekek ezekben az években a legfogékonyabbak új ismeretekre, ezért meghatározó, milyen pozitív mintákkal találkoznak ebben az időszakban. A fogyasztóvédelmi ismereteken túlmenően a program szerves részét képezi az egészségre és a környezettudatos viselkedésre való nevelés is.

A legfiatalabb réteg fogyasztóvédelmi ismereteinek bővítésében nagy kihívás, hogy a 3 és 6 év közötti gyermekek olvasni nem tudnak még, így számukra csak játékos megközelítéssel van mód felhívni a figyelmet a legfontosabb tudnivalókra. A legkisebbek színes grafika és hangos menüpontok segítségével tájékozódhatnak.

A már olvasni tudó kisiskolások hasznos tanácsokkal, érdekes tényekkel találkozhatnak a bal menüsorban, játékok keretében ismerkedhetnek meg közelebbről az Okoskosár figuráival, valamint gyermektotó keretében tesztelhetik fogyasztóvédelmi tudásukat, fejleszthetik képességeiket.


A honlapon pályázatot is hirdetett a hatóság, mellyel a kisgyermekek kifejezhetik a fogyasztóvédelem területén saját bölcsességeiket, akár rajzpályázat, akár a későbbiekben meghirdetésre kerülő meseíró pályázat keretében.

A kisgyermekek jellemzően szülői segítséggel és felügyelettel használják az internetet, ezért a felnőttekre is gondolva a honlap jobb oldali menüje olyan anyagokat tartalmaz, melyek kisgyermekes szülőként nagy hatékonysággal hasznosíthatóak a mindennapi életben. Ennek keretében számos kérdés vár a felnőttekre a fogyasztóvédelmi kvízben, de hasznos tanácsokat kaphatnak az energiával, élelmiszerrel, a Föld készleteivel kapcsolatos takarékoskodás területén is. A felnőttek a veszélyes termékek listáját egy kattintással elérhetik, bővebb ismereteket szerezhetnek a biztonságos vásárlás, internetezés szabályairól, vagy akár más szülőkkel oszthatják meg tapasztalataikat, tanácsaikat a „Társalgó” elnevezésű látogatói fórumon keresztül.

Intézményi dokumentumok felülvizsgálata

Az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkárság híre:

Tisztelt Intézményvezető Asszony / Úr!

Ezúton értesítjük Önt előzetesen, hogy az Országgyűlés által 2012. november 26-án elfogadott, T/8888. számú törvényjavaslat 24. §-a módosítja a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 97. § (14) és (15) bekezdését, ezzel az intézmény helyi dokumentumai felülvizsgálatának határideje 2012. december 31-ről 2013. március 31-re módosul.


 Kérjük, kattintson az alábbi linkre, amennyiben a levelet elolvasta! http://www.kir.hu/ertesito/Visszajelzo.aspx?hash=4a88091b-b9f1-48e1-b966-b1f26ea71d8d

2012. november 23., péntek

Egyedi bánásmód - minden gyereknek!



A Magyar Pedagógiai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság új előadássorozatot indít Közös problémák, közös megoldások címmel.

A sorozat fő célja, hogy az elméleti alapjaiban szorosan összefonódó tudományok a gyakorlati oldalon is közelebb kerüljenek egymáshoz. Az előadásokon a hazai pedagógiai – pszichológiai munkában aktuálisan jelenlévő és fontos témákat a gyakorlatban dolgozó szakemberek mutatják be, emellett a legújabb módszerek felvonultatására is hangsúlyt fektetnek. Az előadássorozat lehetőséget biztosít az érdeklődők és a neves szakemberek közötti párbeszéd kialakítására is.
Az előadássorozaton és az egyes előadásokon való részvétel ingyenes.

Az előadás célközönsége  
Elsősorban a saját specifikus területéről kitekintő pedagógus, pszichológus kollégák érdeklődésére számítanak a szervezők, és várnak minden olyan nem szakmabeli érdeklődőt - szülőket, nagyszülőket, fiatalokat, értelmiségieket, hallgatókat, stb., akik autentikus forrásból kívánnak megismerkedni e két szakma modern eredményeivel, kérdéseivel és gyakorlatával.

Az első előadás témája:
Alapfokú oktatás és alternatív pedagógia  Egyedi bánásmód - minden gyereknek!

Időpontja: 2012. november 27. (kedd) 17. 00  óra
Helyszín: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. aula

Köszöntő: Perjés István, az ELTE PPK dékán-helyettese
A rendezvény keretében a 20 perces előadói prezentációkat 30 perces moderált beszélgetés követi.

Előadók:
Vekerdy Tamás pszichológus,
Gádor Anna pszichológus,
Czike Bernadett pszichológus és pedagógus,
Lénárd Sándor pedagógus.

Moderátor: Kraiciné Szokoly Mária

2012. november 22., csütörtök

Óvodai, iskolai italos kartondoboz gyűjtőprogram 2012-2013

Az Italos Karton Egyesülés a helyi közszolgáltatókkal együttműködve 2012-2013-as tanévben is megrendezi a tavaly nagy sikernek örvendő Óvodai, iskolai italos kartondoboz gyűjtő programot. Megyénkben jelenleg Tiszafüreden lehet kapcsolódni a programhoz.

Szabályzat
JELENTKEZÉSI LAP
PLAKÁT- Letölthető formátumban


 A programról részletes információk a www.italoskarton.hu honlapon érhetők el.

2012. november 21., szerda

Pályázat szolnoki diákoknak, felnőtteknek: Képzeld el Szolnok városkártyáját!

A Szolnoki Városfejlesztő Zrt. kreatív városkártya tervezői pályázatot hirdet „Képzeld el Szolnok városkártyáját!”-címen. 

Beküldési határidő: 2013. január 11.

A pályázatban két különálló feladat került meghatározásra. A nevezők tetszés szerint indulhatnak az egyikben vagy akár mindkettőben.
I.    Képzeld el Szolnok városkártyáját! – névadó pályázat
II.   Képzeld el Szolnok városkártyáját! – városkártya tervező pályázat
 

2012. november 20., kedd

Fölzárkóztató olvasólapok 1–2. osztályosoknak - könyvajánló

Dr. Kerekesné Agárdi Noémi: Lapozgató I.–II. Fölzárkóztató olvasólapok 1–2. osztályosoknak. Budapest: Monarchia Numizmatikai Bt., 2012.



A LAPOZGATÓ kiegészítő segítséget kíván nyújtani azoknak a diákoknak, akik az átlagosnál nehezebben tanulnak meg olvasni. A játékos, sok helyütt a gyermekek manipulációs tevékenységére építő feladatlap-gyűjtemény az órai differenciálás, az egyéni korrepetálás és a diszlexia reedukáció során alkalmazható.

A gyakorlatok a Meixner-féle olvasástanítási módszer elvét követik. A fokozatosan egymásra épülő és egyre nehezedő szótípusok ─ 2 betűs szótagok/szavak, négy betűből álló 2 szótagos szavak (2+2), három betűből álló egy szótagú szavak ─, majd az őket követő játékos rejtvényszerű feladatok segítséget nyújthatnak az első és második osztályos gyermekek olvasási készségének fejlődésében és az olvasási zavarok megelőzésében.

Az egyes betűkhöz kapcsolódó szószedetek kizárólag (meg)ismert betűkből állnak, az őket követő érdekes feladatok pedig a már korábban olvasott szavakat tartalmazzák. Az egyes olvasólapok végén nehezebb szótípusok (2+3, 2+2+2, 3+3, 2+2+3, 4 betűs) gyakorlására is lehetőség nyílik, ha azt a tanuló olvasási szintje megengedi.

A kétkötetes feladatlap az ABC-ház betűsorához és olvasástanítási módszeréhez igazodik. Ezért gyakoroltatja külön a nagybetűket és a kisbetűket, használja a szótagok megkülönböztetésére a színeket. Késleltetett írástanítást alkalmaz, ezt készíti elő a nyomtatott kisbetűk tanulásakor az íráselemek gyakorlása. Az ABC-ház használói tankönyvükkel párhuzamosan tudnak a feladatlapokban haladni.

A LAPOZGATÓT természetesen azok is tudják forgatni, akik más tankönyvet használnak. Ők akkor fognak tudni hatékonyan dolgozni belőle, ha már előzőleg találkoztak az összes betűvel (első év második fele, második osztály).
A szószedeteket követő játékos feladatok az olvasási készség elmélyítésén kívül a különböző részképességek fejlesztését is szolgálják:


  • a vizuális differenciálást titkos írás, szóban szó, kakukktojás játék, egy betű megváltoztatásával új szó létrehozása, betűsorban szavak keresése;
  •  a szemmozgás koordináció fejlesztését a Vezesd a helyére a betűket!
  • az alak-háttér differenciálást  „betű kavalkád”;      
  • a vizuális-szeriális készséget és a síkbeli tájékozódást keresztrejtvények, torpedó, lépegető, szavak négyzetrácsban történő elhelyezése
  • a hallási differenciálást a zöngés/zöngétlen mássalhangzót tartalmazó szavak megkülönböztetése;  
  • a szókincsbővítést és a szövegértést utasítással irányított rajzok készítése, találós kérdések, mondatkiegészítések, szópárok csoportosítása, szavak jelentésének megkeresése segítik.



A kötet végén található ─ vastagabb papírra szerkesztett ─ üres torpedó, szótagkártya, betűrengeteg, dominó és szólánc alapok illetve színezhető betűkártyák az egyénre szabott játékos gyakorlást teszik lehetővé.

Beszerezhető a Krasznár és Társa Könyvkereskedelmi Bt-nél: www.krasznar.hu

Nyári szeminárium az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Oktatási és Kulturális Hivatalának felhívása középiskolai tanárok és oktatási szakemberek részére nyári szemináriumon való részvételre a 2013-as tanévben.

 A program rövid bemutatása
A program egy olyan tanulmányi utakkal egybekötött képzést kínál az Egyesült Államokban, amelynek célja, hogy a külföldi tanárok és oktatási szakemberek megismerhessék az amerikai társadalmat és kultúrát, valamint mélyebb betekintést nyerhessenek az ország intézményeinek a működésébe. A tanulmányút elsődleges célkitűzése az USA-val kapcsolatos tananyag és tanítás minőségének javítása külföldi középiskolákban és tudományos intézményekben. További információ a program angol nyelvű weboldalán.

Egyéb fontos tudnivalók és pályázati feltételek
A szemináriumok költségeit, beleértve a szállás, az utazás és egészségbiztosítás költségeit (100.000 $-ig), az Egyesült Államok kormánya fedezi. A résztvevők kiválasztása során előnyt élveznek azok, a pályázók, akiknek még nem volt alkalmuk az Egyesült Államokban hasonló programon részt venni. 

Elsősorban 30-50 év közötti középiskolai pedagógusok és az adott témában járatos szakemberek jelentkezését várják, akik a jövőben várhatóan jelentős részt vállalnak a tananyag-fejlesztési és oktatási munkákban, különösen az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatos tanulmányi programok fejlesztésében.

A szervezők a hallgatóság aktív közreműködésére számítanak és elvárják a teljes programon való részvételt.

A felhívás további részletei a mellékelt angol nyelvű tájékoztatóban és a jelentkezési lapon találhatók.
A teljes pályázati anyagot angol nyelven, elektronikus formában kérik eljuttatni 2012. december 10-ig az info@fulbright.hu és a birok@state.gov e-mail címekre.

Pályaválasztási tájékoztató általános iskolásoknak

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat ebben az évben is azzal segíti a pályaválasztó tanulókat és szüleiket, hogy kiadványban adja közre a megye középfokú iskoláinak gyűjteményét, az indítandó osztályokat és az ezekbe felvehető tanulók számát, valamint azokat az információkat, amelyek segítenek a döntésben. Ebben az évben a PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a Pedagógiai Intézet honlapjáról tölthető le elektronikusan.

Ez az összeállítás tartalmazza a 2012-2013. tanévre vonatkozóan az eljárás:
  • jogszabályi tudnivalóit,
  • a legfontosabb határidőket,
  • a felvételi eljárás rendjét,
  • a jelentkezés módját,
  • az esetleges fellebbezés lehetőségeit és módját valamint
  • a megyében található összes középfokú intézményben induló osztályok jellemzőit.
Kiadványunkat a közoktatási intézményekből beérkezett bemutatkozó adatok alapján állítottuk össze, csak néhány szerkesztési módosítást hajtottunk végre. Kérjük, ha módjukban áll, tájékozódjanak az érintett iskolák honlapján is, amelyeknek elérhetősége szintén megtalálható az adatok között.
A beiskolázással kapcsolatban információ kérhető az intézetben Császár István pedagógiai szakértőtől tel.: 56-510-711, e-mail: cs.istvan@szolnok-ped.sulinet.hu.

2012. november 19., hétfő

PÁLYÁZAT - Rajz és tweet-verseny 8-24 éves diákoknak


A norvég parlament által odaítélt Nobel-békedíjat idén az Európai Unió nyerte el kiemelkedő munkájáért. Szeretnénk felhívni figyelmét arra, hogy az Unió ebből az alkalomból "Béke, Európa, Jövő: Mit jelent számodra, hogy Európában béke uralkodik?” címmel pályázatot hirdet gyerekek és fiatalok számára. A tagállamokból beérkező munkák közül a 4 legjobb munka alkotója utazhat ki decemberben a díjátadásra.

A versenyen való részvétel szabályai:

Abból az alkalomból, hogy az Európai Uniónak (EU) ítélték oda a Nobel-békedíjat, az Európai Tanács - az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel közösen, illetve az Európai Ifjúsági Fórummal partnerségben - rajzpályázatot és tweetversenyt
(A tweet mikroblog bejegyzést jelent. A Twitter a legnépszerűbb mikorblog, innen ered ez a web 3.0-ás elnevezés is...) indít a következő témában: „Béke, Európa, Jövő: Mit jelent számodra, hogy Európában béke uralkodik?”.

A versenyen olyan 8-12 éves gyerekek (1. korcsoport), 13-17 éves tinédzserek (2. korcsoport) és 18-24 éves fiatalok (3. korcsoport) indulhatnak, akik európai uniós ország, csatlakozó ország vagy tagjelölt ország állampolgárai.

Az 1. korcsoportba tartozó résztvevők olyan rajzzal vagy képpel (ez lehet számítógépes szoftverrel létrehozott kép is) indulhatnak, mely a verseny témáját jeleníti meg. A rajzhoz, illetve képhez tetszés szerint leírást is mellékelhetnek. A rajz/kép formátuma nem haladhatja meg az A4-es méretet. A leírás legfeljebb 300 karakter hosszúságú lehet. Az idő szűkösségére való tekintettel arra kérjük a versenyzőket, hogy a rajzok eredetijét őrizzék meg, és a rajzról készített kép (vagy azzal egyenértékű elektronikus fájl) beküldésével pályázzanak a részvétel céljára létrehozott internetes platformon (www.peaceuropefuture.eu). Csak a győztesnek kell majd beküldenie az általa készített rajz eredetijét.

A 2. és 3. korcsoportba tartozó pályázók feladata az, hogy (szóközzel együtt) legfeljebb 120 karakter terjedelemben válaszolják meg a verseny témáját jelentő kérdést, mely így szól: „Mit jelent számodra, hogy Európában béke uralkodik?”. Válaszukban az EU 23 hivatalos nyelvének bármelyikén megfogalmazhatják, hogyan vélekednek a témáról, és írásukat tetszés szerint rövid magyarázó leírással is kiegészíthetik. A rövid szöveghez mellékelt magyarázó leírás nem haladhatja meg a 300 karaktert.

A verseny díja a 2012. december 10-11-én Oslóban megrendezésre kerülő Nobel-békedíj-átadó ünnepségre szóló meghívó, amelynek birtokában a díjazottak részt vehetnek a hivatalos program egy részén.
A tíz legtöbb közönségszavazatot elnyerő pályázat szerzője (ideértve a legtöbb szavazatot elnyerő győztest is) jutalomutazást nyer Strasbourgba is, ahol december 12-én részt vehet az Európai Parlamentben megrendezésre kerülő rendezvényen.

A pályázatok beérkezésének határideje 2012. november 25,. közép-európai idő szerint éjfél. Pályázni kizárólag a www.peaceuropefuture.eu internetcímen elérhető online jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével lehet.

A jelentkezési lap linkje: http://www.loveyouthfuture.eu/peace4eu

SOS! - Kríziskezelés családon belüli erőszak esetén


Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményében, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnek egyik főosztályaként 2005 óta foglalkozik a hozzátartozók közötti erőszak (párkapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, illetve a háztartáson belül a rokonok, családtagok által elkövetett erőszak), prostitúció- és emberkereskedelem áldozatainak segítésével.

Az információnyújtás mellett azonnali segítséget nyújt a bántalmazás miatt kialakult válsághelyzetben, krízisbe került állampolgárok részére. 

Rászorultság esetén, a klienssel egyeztetve, titkos menedékhelyen történő azonnali elhelyezésben is tud segíteni.

Amennyiben egyéb segítő lehetőségek helyett az elhelyezés válna szükségessé, úgy a krízisotthonokban, amelyek titkos intézmények, az elhelyezés 4 hétre szól, ami indokolt esetben, maximum további 4 héttel meghosszabbítható. Az ellátás díjtalan. A gondozás során a krízisotthon szakemberei segítik a rászorulót a probléma hosszabb távú, biztonságos megoldásában, továbbá kapcsolatot tartanak az illetékes családsegítő és gyermekjóléti szolgálat családgondozójával.

Szabad férőhely esetén a rászorulónak önállóan, saját költségén kell eljutnia az ország területén található krízisotthonok valamelyikébe, a krízisotthon munkatársával megbeszélt részletek szerint. A telefonszolgálat szállításban sajnos nem tud segítséget nyújtani. Amennyiben a kliens, saját mobil elérhetőséggel nem rendelkezik, úgy a krízisotthon munkatársa, az illetékes családsegítő és/vagy gyermekjóléti szolgálat segítségével, a szolgálat által megadott telefonszámon keresztül állapodik meg vele az odautazás részleteiről.

Az esélyegyenlőség biztosítása érdekében e-mailen keresztül is történik segítségnyújtás. A segítségkérő leveleket a szolgálat az okit@ncsszi.hu címre várja.

Telefonszolgálatuk az ország egész területéről, éjjel-nappal, ingyenesen, vezetékes vagy mobil hálózatról is hívható a 80/20-55-20-as telefonszámon.

A szolgálat munkájáról tájékozódhatnak a www.bantalmazas.hu címen.

További információ:
Lajter Zsuzsanna, főosztályvezető
Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat
+36-20/947-82-88
és a facebookon ...