2014. december 16., kedd

Mit adtak nekünk a rómaiak? - Filmkészítési pályázat

A "Mit adtak nekünk a rómaiak?" címmel országos filmkészítő pályázatra várják olyan kreatív 13-17 éves diákok jelentkezését, akik szívesen állítanák az ókori történelem megismerésének szolgálatába a mobiltechnológiát, és ezt maximum 1-4 perces, mobillal vagy táblagéppel készített kisfilmben be is tudják mutatni.
Téma: magyarországi ókori római műemlékeink

Pályázni egy 60-240 másodperces, mobiltelefonnal vagy táblagéppel készített DVD (FLV vagy H264 (MPEG-4) formátumú videóval lehet, amelyben a pályázó bemutat társainak egy szabadon választott magyarországi, ókori, római műemléket, illetve azt, hogy miért érdemes e helyet meglátogatni.

A kész filmhez rövid önéletrajzot – közös munka esetén önéletrajzokat – és a kisfilmről készített bemutató leírást, a pályázaton való részvétel külön indoklásával, 3 db képet a filmből, valamint, szükséges szüleid nyilatkozata ahhoz, hogy pályázatot nyújts be, illetve amennyiben nem múltál el 16 éves, ahhoz, hogy személyes adataid az Alapítvány kezelje.

Nevezni 2014. december 1 és 2015. február 28. között, www.dunakeszierod-fortlet.org weboldalon lévő Regisztrációs űrlap kitöltésével lehet – kizárólag olyan munkákkal, amelyek korábban nem szerepeltek pályázatokon.
A leadás határideje: 2015. április 25.

További információk:
A teljes pályázati felhívás
A pályázat plakátja

Ha mobilnet van, minden van? - pályázat diákoknak

A pályázaton maximum 3 perces videóban azt kell minél érdekesebben és egyéni módon megmutatni, hogy mi mindenben segíti az életünket, hogyan válik egyre inkább nélkülözhetetlenné a mobilnet szolgáltatás. A pályázaton a mobilnet nyújtotta lehetőségek széleskörű bemutatását várják, és előnyben részesítik a nem kézenfekvő, egyszerű, de kreatív ötleteket. A pályázat benyújtásának nem feltétele, hogy professzionális technikával készüljön a videó, sőt, elsősorban mobiltelefonnal felvett, a tartalomra, ötletre koncentráló megoldásokat várnak.
A filmkészítéshez szakmai és technikai tanácsokat, a pályázathoz ötleteket kaphatsz a DUE felkészítő, ötletadó workshopjain a pályázati időszakban. Időpontok és helyszín a DUE honlapján: www.due.hu.
Az elkészített videókat a YouTube-ra kell feltölteni. A pályázatra YouTube linket kell beküldeni a DUE pályázati felületén a pályázó adataival együtt.
A pályaműveket szakmai zsűri értékeli. A 3 legjobb klipet díjazzák. A legjobb alkotások közönségbemutatója a 22. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon lesz 2015 májusában.
 
Díjak:  1. helyezett:     1 tablet
              2. helyezett:     1 okostelefon
              3. helyezett:     1 okostelefon
 
 Az első három helyezett meghívást nyer a DUE 2015 évi nyári médiatáborába, ahol a videós csapat tagjaként ismerheti meg a szakmai mestertitkait.
Beadási határidő: 2015. március 15.
A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet beadni a www.due.hu/palyazat weboldalon keresztül.
A pályázaton és a versenyen részt vehet minden 12-22 év közötti diák.
Eredményhirdetés és díjátadás: 2015. májusban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon.

Forrás: www.due.hu

Tehetségkutató Diákmédia Pályázat

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület 25. alkalommal kiírt Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán bármelyik iskolatípus tanulói, szerkesztőségei indulhatnak. Pályázni kizárólag saját munkával lehet, a részvétel felső korhatára pedig 25 év.
 
A pályaműveket a kategóriákon belül három korcsoportban értékelik: általános iskola, középiskola és felsőoktatás. A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet beadni. A pályázathoz szükséges adatok megadásán kívül fel kell tölteni a pályamunkákat (kivéve a lapok esetében, amelyeket postai úton várnak), illetve szükséges még egy rövid szöveges bemutatkozást is mellékelni. A pályázati díjak összértéke 2 millió forint. A középiskolai és felsőoktatási kategória helyezettjei kedvezményes részvételi lehetőséget nyernek Magyarország legjobb médiatáborába és leghatékonyabb gyakorlati médiaképzésére, a DUE Médiahálózat idei Médiatáborába, amelyet 2015 júliusában rendeznek meg.

A következő kategóriákban lehet nevezni:
1. AZ ÉV DIÁKÚJSÁGÍRÓJA
2. AZ ÉV DIÁKRÁDIÓSA, DIÁKRÁDIÓJA
3. AZ ÉV DIÁK-VIDEOÚJSÁGÍRÓJA
4. TÉNYEK NYOMÁBAN – ETIKUS DIÁKÚJSÁGÍRÓ KÜLÖNDÍJ A TELENOR TÁMOGATÁSÁVAL 
5. AZ ÉV DIÁKLAPJA
6. AZ ÉV DIÁKFOTÓSA
7. AZ ÉV ONLINE DIÁKMÉDIUMA
8. AZ ÉV MENTORA
 
A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet beküldeni. A feltöltő felület elérhető 2014. december 20-tól a DUE Médiahálózat honlapján: www.due.hu
A pályázatok beadási határideje: 2015. március 15., a Magyar Sajtó Napja
Az újságok beküldéséhez postacím: DUE Médiahálózat, 1583 Budapest Pf. 14.
 
Érdeklődés a DUE Médiahálózat irodájában:
1148 Budapest, Örs vezér tere 11.
Tel.: 06 1 222 8213 • E-mail: due@due.hu

Régen volt? Hol is volt? 2015 - országos középiskolás vetélkedő

A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?” címmel országos felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a magyarországi és határon túli középfokú intézmények diákjai számára.

A vetélkedőre 3 fős középiskolai csapatok
valamint felkészítő tanáraik jelentkezhetnek.

Regisztráció ITT  2014. december 3-tól – 2015. január 12-ig. 

A vetélkedő témakörei:
A II. világháború története, Magyarország szerepe a világháborúban, a zsidóüldözések, a holokauszt, Raoul Wallenberg és más embermentők tevékenysége, a zsidó-magyar kultúra együttélése, holokauszt és embermentő emlékhelyek Budapesten, illetve a lakóhelyen. A holokauszt-túlélők történetei. Raoul Wallenberg 70 éve került a Vörös Hadsereg fogságába, sorsa ezt követően. Raoul Wallenberg,a humánum lovagjának időszerűsége napjainkban. Az embermentéshez kapcsolódó diplomáciai tevékenység. A magyar külpolitika tevékenysége az emberi és a kisebbségi jogokért. A rasszizmus, az antiszemitizmus napjainkban Magyarországon és Európában.

Forrás és további információ: http://www.wallenbergegyesulet.hu/

2014. december 6., szombat

Módosul a felsőoktatási felvételi eljárás rendje

A változások értelmében - a minőségi felsőoktatás megteremtéséért - 2020-tól minden felvételiző számára kötelező lesz az emelt szintű érettségi és a középfokú nyelvvizsga. A felsőoktatási felvételi eljárás teljesen elektronikussá válik. Emellett a kormány szabályozza, hogy azoknál a jelentkezőknél, akiknek már van felsőfokú végzettségük, a pontszámításnál hogyan vegyék figyelembe az oklevelüket-diplomájukat.

A kormányrendelet felvételi eljárásra vonatkozó része december közepén lép életbe, az egyes tudományterületeken és szakokon megkövetelt emelt szintű érettségi 2016. január 1-jével, a középfokú nyelvvizsgára és a minden szakra érvényes emelt szintű érettségire vonatkozó feltétel 2020. január 1-jével lesz hatályos. 
A rendelettervezet letölthető a kormany.hu oldalról, az alábbi linken:

2014. december 5., péntek

Digitális megosztottság ... workshop és videotorium

A digitális megosztottság komparatív analízise TÁMOP-4.2.2.C-11/1/konv kutatási alprogramjának záró workshopját rendezi meg a PTE FEEK Könyvtár- és Információtudományi Intézet 2014. december 10. 10:30-17:00 között Budapesten a Lurdy Ház, 4. termében (1097 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14.)

A workshopon elhangzó előadásokat online közvetítik és videofelvétel is készül, amelyet a Videotoriumban és az Információs Műveltség Szakportálon (informaciosmuveltseg.pte.hu) lehet megtekinteni.
 
Az előadások sorrendje és időpontjai az alábbi linken:
http://konyvtarostanar.wordpress.com/2014/11/28/a-digitalis-megosztottsag-komparativ-analizise-workshop/


MOL Tehetséggondozásért Díj

A MOL Tehetséggondozásért Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik meglátják a fiatal tehetségekben, sportolókban, művészekben a lehetőséget, és bátorítják első lépéseiket.

A 2014. évi jelölés módja:

- Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják (szakmai eredmények, közösségi munka, tanítványok legjobb eredményei stb.).
- A felterjesztő saját elérhetősége, hogy visszajelzést tudjanak küldeni a jelölésről.
- Jelölést bárki benyújthat, egyénileg vagy csoportosan. - A 2014. évi jelölések kizárólag online módon küldhetőek be 2014. február végétől 2014. december 31-ig.


A Kódolás Órája

code1A code.org 2014 december 8-a és 14-e között a világ eddig valaha volt legnagyobb tanulással kapcsolatos eseményét rendezi meg. A Kódolás Órája eseményhez csatlakozó tanárok a hét során egy tanórát szentelnek a kódolásnak. Az előre elkészített játékos feladatsoroknak köszönhetően bárki különösebb előképzettség nélkül is bevezetheti a tanulókat a kódolás alapjaiba.

Ezen a linken megtekinthető a kezdeményezés bemutatkozó videója magyar felirattal.

A Kódolás Órája nem egy konkrét óra, a kezdeményezéshez csatlakozó tanárok december 8-a és 14-e között bármikor megtarthatják a kódolásról szóló tanórát. A részvétel feltétele, hogy a tanár csatlakozási szándékát előzetesen jelezze az alábbi linken található űrlap kitöltésével.

Minden az eseményhez csatlakozó tanár jelképes ajándékot kap 10 GB Dropbox tárhely vagy 10 USD értékű Skype kredit formájában.


Színháztörténeti vetélkedő 10-11. évfolyamos diákoknak



A Nemzeti Színház a saját történetét feldolgozó színháztörténeti vetélkedőt hirdet 10. és 11. osztályos diákok számára.
Olyan négyfős csapatok jelentkezését várják, akik készek arra, hogy kreativitásukat és kutatóképességüket egyaránt csatasorba állítsák – nem akármilyen nyereményekért! A verseny négyfordulós, ebből az első három kizárólag az interneten zajlik, a döntő pedig – a legjobb négy csapat részvételével – a Nemzeti Színházban egy nagyszerű program keretében! 

Versenykiírás és további információk:  http://www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo/  vagy Facebook