2014. augusztus 28., csütörtök

Köznevelési statisztikai kérdőívtervezet


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Szervre és tevékenységre vonatkozó statisztikai adatok között közzé tette a köznevelési statisztika kérdőívtervezetét, ami elérhető az alábbi linken:

Letölthető:
http://www.kormany.hu/download/a/83/10000/Kerdoiv_tervezet_1410.pdf

Richter Aranyanyu Díj

Ha ismersz olyan pedagógust, aki meghatározó az életedben, vagy a gyermekedében, ha van olyan orvos vagy egészségügyi dolgozó, aki emberségből, szeretetből olyat tett értetek, ami talán másnak nem tűnik fel, de nektek kinyitotta a világot, megváltoztatta az életeteket, akkor jelöld a Richter Aranyanyu Díjra! 2014-ben immár negyedik alkalommal hirdeti meg a Richter Aranyanyu Díjat, amellyel az egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők munkáját szeretnék elismerni és elismertetni. A 2011-ben alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat hat nő veheti majd át. Olyan köztünk élő hősnőket keresnek, akik kiemelkedően sokat tesznek értünk, családunkért és közösségünkért.

Az ajánlásokat három kategóriában várják a http://www.aranyanyu.hu/dij oldalon 2014. szeptember 21-ig. Írd meg a történetedet, mutasd be a számodra, számotokra fontos, meghatározó és általad jelölni kívánt orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót.

Forrás: PAFI

Pöttyös Panni kreatív pályázat 5-8 éveseknek!


A Pöttyös Panni-sorozat Bolondos szerszámok című kötetében a főszereplők vadgesztenyéből készítenek bababútorokat.

A pályázat lényege, hogy a gyerekek készítsétek el a saját házukat, bútoraikat és a ház lakóit, vendégeit - minél több gesztenye felhasználásával.
Az alkotások fotóit a jatek@mora.hu címre kell elküldeni. 

Beküldési határidő: 2014. november 14., 12:00
 

Díjak:
A pályázat első 3 helyezettje 4-4 db jegyet nyer a Pesti Magyar Színház Égigérő fű vagy az Andersen – avagy a mesék meséje című darabjára (vidéki nyertes esetén a díj könyvcsomagra cserélhető).
A Facebook közönségdíjasa 10 000 forint értékű könyvcsomagot nyer.

Országos Honismereti Tanulmányi Verseny 2-6. évfolyamos diákoknak

Az idei tanévben első alkalommal indul útjára az Országos Honismereti Tanulmányi Verseny az általános iskolások körében. A verseny weboldala, ahol a verseny szabályzata, illetve egy mintafeladatsor is megtekinthető:
http://honismereti-tanulmanyi-verseny.hu/  


A verseny az idei tanévben a 2-6. évfolyamon kerül megszervezésre. A tanév során három fordulóban kapnak feladatokat a tanulók, melyeken keresztül információkhoz jutnak hazánk természetével, történelmével, nemzeti értékeivel kapcsolatban. A feladatok az iskolai tananyag kiegészítéseként, a diákok életkori sajátosságainak figyelembevételével, játékos megközelítésben íródtak.
A nevezési díj 1000 Ft / tanév, melyből 100Ft-ot alapítványi támogatásra fordítanak a szervezők. Minden évben azon alapítvány kerül támogatásra, melyet az internetes rendszerben a legtöbb szülő javasol.

Minden benevezett tanuló meglepetés ajándékot és oklevelet kap, a verseny végén pedig értékes tárgyjutalmak kerülnek kisorsolásra a legeredményesebb tanulók között.
Két szinten hirdetnek kiemelt eredményt: megyei illetve országos 1-20. helyezés.
Azon iskolák között, melyekből egy adott évfolyamon három vagy több tanuló nevez, évfolyamonként egy-egy laptop kerül kisorsolásra. Azon iskolák, melyek interneten keresztül nevezik a tanulókat a versenybe, dupla eséllyel vesznek részt a sorsolásban.
A fődíj egy osztálykirándulás, melyet azon osztály nyerhet, ahonnan három vagy több tanuló vesz részt a versenyben.
A verseny feladatlapjai az egyes fordulók után kiválóan alkalmasak órai feldolgozásra is, közös munkára egy-egy kapcsolódó tananyag kiegészítéseként. A feladatok sokszínűsége minden tanulónak okoznak izgalmas pillanatokat.
A tanulók versenyben való részvétele nevezéshez kötött, melyre több lehetőségeket biztosítanak.

Forrás és további információ a verseny honlapján: http://honismereti-tanulmanyi-verseny.hu

Szakképzési és felnőttképzési jogszabályok módosultak


A Magyar Közlöny 2014/115. számában megjelent a 25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Hatályos: 2014. 09. 01.


Módosított jogszabályok:
  • 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 
  • 14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet a szakképzési kerettantervekről 
  • 14/2014. (III. 31.) NGM rendelet a felnőttképzési szakértői és a felnőttképzési programszakértői tevékenység folytatásának részletes szabályairól 
  • 20/2013. (V. 28.) BM rendelet a belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről
 ***
A nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2012. (VIII.27.) NGM rendeletet a következőképpen módosítja:

Az 1. számú mellékletben a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe utalt egyes szakképesítések felsorolása a következőkkel egészül ki:

251.
250.
34
544
01
Vájár
Gépészet
252.
251.
54
344
04
Államháztartási ügyintéző
Közgazdaság
253.
252.
35
811
03
Dietetikus szakács
Vendéglátás-turisztika
254.
253.
51
344
09
Adóügyintéző
Közgazdaság
255.
254.
51
344
10
Költségvetés-gazdálkodási ügyintéző
Közgazdaság
256.
255.
62
521
01
Felvonóellenőr
Gépészet
257.
256.
62
521
02
Mozgólépcső ellenőr
Gépészet

A 2. számú melléklet az egyes szakképesítések, szakképesítés-ráépülés módosult szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazza.

Figyelem! 
A komplex szakmai vizsga egyes vizsgatevékenységeihez rendelt vizsgafeladatok érdemjegye az elért %-os teljesítmények alapján eltérhet a szakmai vizsgaszabályzat szempontjaitól.
***

A szakképzési kerettantervekről szóló 14/2013. (IV.5.) NGM rendeletet a következőképpen módosítja:

A rendelet kiegészül:

5/A. §-val: Az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet 6. mellékletével kiadott, e rendelet 2. melléklet „1.11. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 341 01 ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ” alcímében található szakképzési kerettanterv a 2013/2014-es tanévben indult, folyamatban lévő képzések során is alkalmazható.

Tehát az előző tanévben (most 2014/2015-ös tanévben 10. évfolyamos) indított 34 341 01 Eladó szakképesítéseknél is alkalmazhatók.

A visszamenőleges hatály miatt szabályossá váltak a 9. évfolyamon megkötött Tanulószerződések (forrás: a JNSZMKIK által megszervezett Szakképzési Workshop-Térségi Szakképzési Tanévnyitó), továbbá kiegészült  a vájár (szakiskolai) és a dietetikus szakács (szakközépiskolai) szakképesítéssel.
***
A felnőttképzési szakértői és a felnőttképzési programszakértői tevékenység folytatásának részletes szabályairól szóló 14/2014. (III.31.) NGM rendelet 11. § (4) bekezdésében a „2014.szeptember 30-ig” szövegrész helyébe a „2015.április 30-ig” szöveg lép.

Aki a 11§ (1)–(3) bekezdés alapján felnőttképzési szakértői nyilvántartásba kerül, az a 3. § (1) bekezdésben meghatározott, első alkalommal előírt továbbképzési kötelezettségét teljesíti azzal, ha a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből támogatott, az Fktv. szerinti felnőttképzési engedélyezési és ellenőrzési rendszer szakértői feladataira felkészítő, 2015. április 30-ig befejezésre kerülő képzésen részt vesz, és sikeres vizsgát tesz.

Kapcsolódó link: 
Magyar Közlöny 2014/115. 
Mellékletek