2013. február 28., csütörtök

Pedagógiai szakszolgálatok működése


Megjelent a Magyar Közlöny 2013/32. számában a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről
Hatályos: 2013. 03. 01.


HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT JOGSZABÁLY:
4/2010. (I. 19.) OKM rendelet a pedagógiai szakszolgálatokról
Hatályon kívül helyezi: 15/2013. (II. 26.) EMMI r.
Hatályos: 2013. 03. 01.

2013. február 26., kedd

Szakirányú és műveltségterületi továbbképzések


Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar jogelődje, a Budai Állami Tanító-képezde 1869-ben kezdte meg működését. Hosszú története során mindvégig kezdeményezője volt a tanítóképzés, később pedig az óvóképzés megújításának is. Az ezredfordulótól – immár az Eötvös Loránd Tudományegyetem karaként – továbbra is a kisgyermeknevelést szolgálja.
 
A kiváló elődök öröksége kötelezi arra az intézményt, hogy a „mintaképző” közel másfélszáz éves hagyományainak és az egyetem rangjának megfelelő képzési, továbbképzési kínálatot biztosítson mindazoknak, akik a közoktatás ügye iránt elkötelezettek és az „egymástól való tanulásra” nyitottak.
 
Szakirányú továbbképzéseikkel, műveltségterületi képzéseikkel a kisgyermeknevelést hivatásként választók szakmai tudásának gyarapítását szolgálják.

A képzések helyszíne: Budapest XII. kerület, Kiss János altábornagy utca 40. 


Jelentkezési határidő  (meghosszabbítva): 2013. augusztus 30.
A jelentkezési lap a dokumentum végén megtalálható.

A felvételi eljárás díja hétezer forint, mely több jelentkezést is magában foglalhat.  
 
Kérdéseikkel Szabó Krisztina oktatásszervezőhöz fordulhatnak.

1126 Budapest, Kiss János altb u. 40.
telefon: 487-81-00
email: szabo.krisztina@tok.elte.hu

2013. február 25., hétfő

Nincs szükség "személyi igazolványra" a beiratkozáshoz

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton tájékoztatja szülőket, hogy médiában megjelent téves beszámolókkal szemben, az óvodai beiratkozáshoz a szülőknek nem kell"személyi igazolványt" készíttetniük gyermekük számára. Közlemény.

Az óvodai felvétel szabályait rögzítő miniszteri rendelet úgy fogalmaz: "Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát".

A gyermek számára a születési anyakönyvi kivonat alapján kiállított lakcímkártya hátoldalán található a személyi azonosító. Az óvodai beiratkozáshoz szükséges hatósági igazolvány tehát nem más, mint a gyermek lakcímkártyája. Bár a lakcímkártya önmagában elegendő a gyermek hiteles azonosítására, de akadnak olyan óvatos intézmények, ahol az anyakönyvi kivonat bemutatását is kérik. Ez felesleges ugyan, de nem jogszerűtlen.

Ellenben, ha az óvodavezető a beiratkozás alkalmával a szülőtől a gyermek részére kiállított "személyi igazolvány" bemutatását kéri, ahogy az a sajtóban elhangzott, jogszerűtlenül jár el.

(Oktatásért Felelős Államtitkárság)

Módszertani ötlettár a Pinteresten

A Sulinet Magyarország legnagyobb digitális oktatási adatbázisa, ismeretterjesztő cikkekkel, tananyagokkal, óravázlatokkal, kiadványokkal. A Pinterest egy közösségi képmegosztó weboldal. A szolgáltatás lehetővé teszi hogy megosszanak egymással témák szerint rendezetten fotókat a regisztrált felhasználók.

A kettő együtt pedig egy gazdag módszertani ötlettár pedagógusoknak és szülőknek:


Együttműködés a diszlexiásokért - DysTEFL

A diszlexia olyan sajátos tanulási nehézség, mely nemcsak az anyanyelvi írás-olvasás során jelentkezik, hanem idegennyelv-tanuláskor is. Ahhoz, hogy a diszlexiás tanulók megfelelő idegen nyelvi ismeretekre tegyenek szert, segítségre van szükségük. A nyelvtanárok gyakran nem rendelkeznek elegendő háttértudással a diszlexia természetéről, a tanulás során jelentkező nehézségekről és módszertani eszközeik, technikáik sincsenek, melyekkel megkönnyíthetik a diszlexiás diákok nyelvtanulását.

 A DysTEFL (Dyslexia for Teachers of English as a Foreign Language) egy nemzetközi Comenius együttműködés keretében folyó Európai Uniós projekt, melynek célja, hogy a partnerországok közös tanárképzési kurzust dolgozzanak ki leendő és gyakorló angoltanárok részére, annak érdekében, hogy érzékenyebbé tegye őket a diszlexiás tanulók idegennyelv-tanulási szükségleteire.

Részletes információ:

2013. február 22., péntek

"Csakeredeti”: játékos informatikai vetélkedő diákoknak

A Microsoft idén is útjára indítja a 2012-ben nagy sikerrel megrendezett „Csakeredeti” oktatási programot, amely egy országos vetélkedőn keresztül igyekszik egyértelmű képet adni a fiatalok számára a szoftverekkel és egyéb termékekkel kapcsolatos szerzői jogokról, és a biztonságosabb internethasználatról.
A tavalyi vetélkedő rávilágított arra, hogy a digitális bennszülöttnek számító fiatal korosztály nagy része nincs tisztában a szoftverhasználat szerzői jogi vonatkozásaival. 

A „Csakeredeti” programban 10-21 év közötti fiatalokból álló, maximum 4 fős csapatok tehetik próbára tudásukat az informatika, a legális szoftverhasználat és szerzői jogi kérdések területén, aminek révén ők és tanáraik számos ismerettel gazdagodhatnak e témákban. 

A 2012. évi vetélkedő résztvevői által adott válaszok megerősítették azt a tapasztalatot, hogy a fiatalok a digitális tartalmakat (szoftvereket, filmeket, zenéket) elsődlegesen illegális úton szerzik be. 10-ből 8 válaszadó úgy vélte, hogy a legális szoftver beszerzésének elsődleges forrása az internet, a torrent oldalak. A játék legfontosabb eredménye az volt, hogy az utánanézést igénylő feladatokon és az órai beszélgetéseken keresztül rengeteg fiatal értékrendjében sikerült helyreállítani a szerzői jog fontosságát és tiszteletét. A visszajelzések alapján a játék nem korlátozódott az internetes kérdőív kitöltésére. A tanárok, trénerek bevitték az órákra a „Csakeredeti”-feladatokat, és izgalmas párbeszédek során, a diákokkal, civilekkel közösen vitatták meg a kérdéseket, és együtt keresték meg a válaszokat.

Az idén február és május között zajló játékban a tavalyi évhez képest az érintett témák köre bővült: ezúttal a szerzői jogokról, termékhamisításról, a legális szoftverhasználat előnyeiről és az illegális használat következményeiről, valamint a biztonságosabb internetezésről tudhatnak meg többet a résztvevő fiatalok. A „Csakeredeti” program céljai összhangban vannak a február 5-én megrendezett Biztonságosabb Internet Napja (Safer Internet Day) célkitűzéseivel, amely az interneten leselkedő veszélyekre kívánja felhívni a fiatalok, szülők és pedagógusok figyelmét.

A játék első fordulójára a legfeljebb négyfős csapatok 2013. március 8-ig jelentkezhetnek a www.csakeredeti.hu oldalon található adatlap kitöltésével, és a témához kapcsolódó kérdések megválaszolásával. A tökéletes választ adó, maximum 32 csapat között folytatódik a verseny: a március 9. és április 8. között zajló második fordulóban alaposan kidolgozandó feladatokat kapnak. A legjobb négy csapatot ennek eredménye alapján szakmai zsűri választja ki; jutalmuk anyagi hozzájárulás házi programjaikhoz, például osztálykirándulásaikhoz. Az eredményhirdetés 2013. április 26-án lesz.

A játékról további információ a www.csakeredeti.hu oldalon található.

Pályázat kedvezményes szállás erdei iskolai programok igénybevételéhez a Magas-Bakonyban

A Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület pályázatot hirdet “kedvezményes szállás erdei iskolai programok igénybevételéhez a Magas-Bakonyban” elnevezéssel.

Pályázók köre: alap- és középfokú oktatási intézmények, osztályközösségek, diákönkormányzatok, alapítványok, egyesületek

Támogatás mértéke: 40%-os árengedmény a szállásköltségből
Kedvezményes ár: 1000 Ft/fő/éj + ÁFA (18 %) = 1 180 Ft (bruttó)

Pályázati feltételek
A szállás és a programok helyszíne a Pangea Egyesület Breuer László Oktatóközpontja (8426 Pénzesgyőr, Béke út 57.).

Időpontok az alábbiak szerint választhatók:
2013. április 1-30.: hétköznapokon; min. 2 éjszaka; min. 20 fő
2013. június 17. – augusztus 11.: min. 5 éjszaka; min. 20 fő
2013. szeptember 2. – december 20.: hétköznapokon; min. 2 éjszaka; min. 20 fő
A támogatás feltétele legalább az eltöltött éjszakák számának megfelelő erdei iskolai modul igénybevétele.
A nyertes pályázóktól szerződéskötéskor a költségek 10%-ának előlegként történő befizetését kérjük.
Az étkezésről önállóan kell gondoskodni. (Megegyezés szerint rendelhető a Bakonybéli Önkormányzattól.)

A szállásról és erdei iskolai modulkínálatról a Breuer László Oktatóközpont honlapján tájékozódhatnak.

Pályázni a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap irodavezetőnk, Hajnal Imréné Rita e-mail
címére rita@pangea.hu történő elküldésével lehet.

Benyújtási határidő: 2013. március 8.

További információk kérhetők Hajnal Imréné Ritától telefonon (27/512-039; 20/772-7981).
 
Tovább a teljes pályázati kiírásra: Pályázat kedvezményes szállás erdei iskolai programokra a Magas-Bakonyban

Támogatás kedvezményes osztálykirándulás és erdei iskola szervezésére

A SZÉP-KÖR Környezetvédelmi és Városszépészeti Közhasznú Egyesület pályázatot ír ki osztálykirándulás és erdei iskola támogatására.
 
A pályázat célja:
Lehetőséget biztosítani olyan oktatási intézmények, szervezetek számára, akik jelen gazdasági helyzetben nincs, illetve korlátozott mértékben van lehetősége diákok részére osztálykirándulás, erdei iskola szervezésére.
Pályázók köre
Pályázatot nyújthatnak be azok az alap- és középfokú oktatási intézmények, osztályközösségek, szervezetek, akik gyermek/ifjúság közösségeit fogják össze és fontos szempontként kezelik a környezet megismerését, megvédését, és a közösségépítő programok megvalósulását.
 
A pályázat részletei:
Osztálykirándulás/erdei iskola helyszíne: Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola (6782 Mórahalom, IV. kerület 65.)

Pályázható időpont: 2013. február 4.-április 15. és 2013. június 17.-december 20.

Pályázható létszám és éjszakák száma: minimum 2, maximum 4 éjszaka száma, és 15-60 fős csoportoknak.

Támogatás mértéke: minden, a pályázati elvárásoknak megfelelő pályázó 20 %, vagy több pályázó esetén 30 % kedvezményt kap a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola 2600 Ft/fő/éj (1-3 éjszakás foglalás esetén) és 2200 Ft/fő/éj (4, vagy több éjszakás foglalás esetén) szállás árából.

A pályázat benyújtása: 2013. szeptember 31-ig folyamatosan.
 
További információ
szepkor@morahalom.hu
 
Tovább a teljes pályázati kiírásra: Támogatás kedvezményes osztálykirándulás és erdei iskola szervezésére

Az Úton, I. Regionális Konferencia a referencia-intézményi szerepről



Tisztelettel meghívjuk Önöket a Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda szervezésében Az Úton, I. Regionális Konferencia a referencia-intézményi szerepről című rendezvényére. A TÁMOP-3.1.7.-11/2-2011-0265 azonosítószámú pályázat fenntartási szakaszának megvalósulása során fontosnak tartjuk, hogy együtt keressük a jövő lehetséges útjait.

 
Időpont: 2013. március 21. de. 10 órától 13 óráig
Helyszín: Polgármesteri Hivatal  Dr. Czihat Károly díszterme
                Túrkeve, Petőfi tér 1.
 
Program:  
09.30 – 10.00: Regisztráció
10.00 – 10:10: Köszöntés
10.10 – 10:50: TÁMOP-3.1.7-11/2 pályázat megvalósításának tapasztalatai
Előadó: Szymczak Judit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat igazgatója
10:50 – 11:30: A jövő kihívásai a referencia-intézményi szerep megvalósítása során
Előadó: Őri Józsefné a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet igazgatója
11:30 – 12.00: Hozzászólások
12:00 – 12:15: A konferencia zárása
12:15 – 13:00: Vendéglátás


Kérjük, részvételi szándékát 2013. március 18-ig jelezze a  iskola@kevirefi.hu e-mail­ címen vagy az alábbi telefonszámon: 56/361-150.

Szeretettel várjuk rendezvényünkre.

Tisztelettel: Nagy Róza, igazgató

Ericsson-díj 2013

2013. április 15-ig nyújthatnak be írásos javaslatot szakmai és társadalmi szervezetek, a javasolt tanár tevékenységét ismerő kollégák, tanítványok az idei Ericsson-díjra, melyet ezúttal is két kategóriában ítélnek oda általános-, vagy középiskolásokat tanító fizika- és matematikatanároknak.

A díj 2 matematika- és 2 fizikatanár részére egyenként 250 000 Ft-tal járó díj, melyet olyan tanárok kaphatnak, akiknek tanítványai a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok vagy az ABACUS versenyein, vagy a Varga Tamás, Kalmár László, Arany Dániel matematikaversenyek, matematika vagy fizika OKTV, Öveges József, Jedlik Ányos, Mikola Sándor, Szilárd Leó, fizikaversenyek, a Nemzetközi Matematika vagy Fizika Diákolimpiák, a Kürschák József matematikai tanulóversenyek vagy az Eötvös Loránd fizikaversenyek valamelyikén a 2008-2009-es tanévtől kezdődően elnyerték az első öt díj egyikét.

2013. február 21., csütörtök

Ha én felnőtt volnék - A Móra Kiadó rajzpályázata

Te milyen felnőtt szeretnél lenni? Rajzold le és vegyél részt a kiadó pályázatán. Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című könyve alapján készített, A4-es méretű rajzokat várnak a könyvkiadó címére: 1134 Budapest, Váci út 19. 
 
Egy pályázó legfeljebb egy rajzot küldhet el. Ne felejtsék el a rajz hátuljára ráírni a pályázó gyerek nevét, címét, korát, esetleg valamelyik szülő elérhetőségét.
 
A pályaművek beküldési határideje: 2013. március 31.
A borítékra kérik ráírni: „Rajzpályázat”
 
A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 30 alkotásra a Móra Könyvkiadó rajongói Facebook oldalán lehet szavazni. Az eredményhirdetésre Janikovszky Éva születésnapján, április 23-án kerül sor. Az I-III. helyezett és a Facebookon a legtöbb szavazatot elért közönségdíjas gyermek értékes könyvcsomagokkal gazdagíthatja otthoni könyvtárát.

Rajzolj Te is jegesmedvét!

Fotó: www.enfo.agt.bme.hu
PREVENTAN JEGESMEDVE RAJZPÁLYÁZAT
  A rajzpályázatra nevezni lehet bármilyen jegesmedvét ábrázoló rajzzal, amelyet színes ceruzával, zsírkrétával vagy vízfestékkel alkottak.
Kategóriák:
1-5 éves: „Mini” Kategória
6-12 éves: „Junior” Kategória
 

A rajzokat A 4-es lapon kell beküldeni a következő címre: FARMAX Hungary Kft. 1153 Budapest, Szerencs u. 32. A rajz hátuljára kérik a Pályázó nevét, címét és életkorát feltüntetni. A legjobb rajzokat beküldők értékes Preventan ajándékcsomagot nyernek, és oklevelet is kapnak. Az oklevéllel elismert rajzokat a kiíró honlapján is közzéteszik.
Pályázat beküldésének határideje: 2013. január 28. – 2013. március 14.
További információ: www.farmax.hu/gyereksarok

NFÜ pályázati közlemény


A  TÁMOP-3.3.10.A és B-12 jelű, „Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása” című kiírások dokumentációja megváltozott!
 
A részletek itt érhetők el:
http://www.nfu.hu/modosult_a_tovabbtanulast_erosito_kezdemenyezesek_tamogatasa_erdekeben_kiirt_palyazatok_dokumentacioja
 

A pályázat beadása 2013. február 22-től március 22-ig lehetséges.
A pályázatot kitöltőprogrammal kell elkészíteni (még nem jelent meg).
A pályázat elbírálása szakmai értékeléssel történik!