2013. október 30., szerda

Újabb törvénymódosítások a gyermekek védelmében

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kiemelt feladatának tekinti a gyermekbarát igazságszolgáltatás megteremtését, ennek újabb lépéseként megalkotta egyes törvények a gyermekek védelme érdekében történő módosításának tervezetét. 

A tervezett jogszabályi módosításokkal többek között kiterjesztésre kerül és jobban ellenőrizhetővé válik azon szabályozás, ami alapján a gyermekek sérelmére súlyos bűncselekményeket elkövetők nem dolgozhatnak gyermekekkel foglalkozó munkakörökben. A bűnismétlések elkerülése érdekében bevezeti a javaslat a megelőző pártfogás jogintézményét és megteremti a gyermekekre káros internetes tartalmak kiszűrését biztosító szabályozást. 

Felhívjuk a figyelmet, hogy jelen előterjesztés tervezet, amelynek tartalma módosulhat, ezért ez ebben a formájában nem tekinthető a kormány álláspontjának. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012-ben elindított gyermekbarát igazságszolgáltatási programjának célja, hogy a lehető legtöbbet tegyen a gyermekbarát igazságszolgáltatás gyakorlatának a magyar és az európai jogrendbe történő beépüléséért. 

A megvalósítás során mérföldkő volt egyes ehhez kapcsolódó törvények módosításának elfogadása, amelynek folytatásaként a minisztérium újabb, gyermekbarát intézkedéseket tartalmazó törvénymódosításokat készített elő. Az egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról szóló jogszabálytervezet eredményeképpen szigorodik azon szabályozás, hogy a gyermekek sérelmére súlyos bűncselekményeket elkövetők a jövőben nem végezhetnek gyermekek nevelésével, felügyeletével, gondozásával, gyógykezelésével kapcsolatos tevékenységet. A büntetlen előélet igazolását célzó hatósági erkölcsi bizonyítványban – erre irányuló kérelem nélkül is – megjelenik minden olyan foglalkozásától vagy tevékenységtől eltiltás, amelyben a kérelmező tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna, illetve általában minden olyan foglalkozástól eltiltás, amelynek a kérelmező a hatálya alatt áll. A tervezet ezért tartalmazza a munka törvénykönyvéről, a közalkalmazottak jogállásáról és a közszolgálati tisztviselőkről, valamint a bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló törvény módosításának tervezetét. Új jogintézményként bevezeti a javaslat a megelőző pártfogást, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a pártfogó a gyermekkel és a gyámhatósággal együttműködve figyelemmel kísérje a hatóság által meghatározott magatartási szabályok betartását. Ez elősegíti a szocializációt, a bűnismétlés megelőzését és segítséget nyújt a fiatalnak a társadalomba való beilleszkedéshez. A tervezet ezzel kapcsolatban módosítja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, a büntetőeljárásról, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvények, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet módosítását. 

Meghatározza a tervezet a gyermekekre az interneten leselkedő veszélyek elleni fellépés jogi szabályozási eszközeit. Az internetszolgáltatók kötelesek lesznek megfelelő ingyenes szűrőszoftvereket a felhasználók rendelkezésére bocsátani, ennek eredményeképpen továbbá szűrhetővé válnak azok az internet-tartalmak, amelyekhez a gyermekek hozzáférnek. A tervezet rögzíti, hogy a nyilvános könyvtárakban és köznevelési intézményekben kötelező lesz használni olyan szűrőszoftvereket, amelyek biztosítják, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá a számukra káros tartalmakhoz az iskolákban és a könyvtárakban sem. A törvénymódosítás emellett lehetővé teszi, hogy a gyermekek személyiségi jogai elleni jogsértések esetén egy speciális eljárási rend szerint, még a polgári peres vagy a büntető eljárás előtt vagy helyett fel lehessen lépni az internetszolgáltatónál. A jogszabálytervezet alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tanácsadó testületeként létrejön a Gyermekvédelmi Internet Kerekasztal, amely figyelemmel kíséri a kiskorúak védelmét szolgáló előírások érvényesítését és elősegíti a médiatudatosság növelését. A hírközlési szabályok tervezett módosítása szerint az internetes szolgáltatók kötelesek lesznek a kiskorúak védelmét lehetővé tevő szoftverekről közérdekű tájékoztatókat összeállítani, közzétenni és erről tájékoztatás adni. A szolgáltatók kötelesek lesznek emellett a szoftver ingyenes letöltését is biztosítani. Ennek érdekében az előterjesztés módosítja a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló, a fogyasztóvédelemről szóló, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló, az elektronikus hírközlésről szóló és a nemzeti köznevelésről szóló törvényt. 

A törvényjavaslat 2014. január elsején léphet hatályba, a szűrőszoftverek biztosításának kötelezettsége a szolgáltatók részére 2014. július 1-jén, a köznevelési és közkönyvtári intézmények esetében pedig 2014. szeptember 1-jén áll be. 

Az észrevételeket 2013. október 31-ig várják a peter.laszlo.salgo@kim.gov.hu.hu e-mail címre.

Letölthető dokumentum:
Előterjesztés az egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról

Értjük egymást? - Konferencia a szülők és pedagógusok közötti párbeszédről


A szülők és pedagógusok közötti kommunikáció tartalmának, minőségének kérdésköre rendkívül lényeges a gyermek jelene és jövője érdekében. A különböző életkorok különböző problémákat vetnek fel, amelyekről a nevelés kulcsszereplőinek egymással is célszerű egyeztetni, s megoldásukban együttműködni. A szülők és pedagógusok partnerré válása a nevelés során mindkét fél számára nagy segítség, és egyben az eredményesség döntő feltétele.

A kisgyermekkorban szerzett tapasztalatok, élmények alapvetően befolyásolják azt, hogy gyermekünk miként képes beilleszkedni az óvodába, hogyan alakul iskolai pályafutása, mekkora esélye lesz később a munkában és a magánéletben történő boldogulásra. Ebben az életkori szakaszban természetesen elsődleges a szülők felelőssége, de már az intézményes nevelést megelőzően is mód van arra, hogy a családok nevelési kérdésekben segítséget kapjanak. Nálunk ez a lehetőség még kevéssé ismert, de Európa számos országában rendelkezésre állnak olyan szülőtámogató programok, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az anyák és apák még jobb szülővé válhassanak. A T-Tudok Zrt. az Eurofound számára készített jelentést a hazánkban létező lehetőségekről. A konferencián ennek a kutatásnak az eredményeit is bemutatják.

Az iskoláskorban a szülő mellett egyre növekvő felelősséggel jelenik meg a pedagógus. De vajon érti-e egymást a nevelésnek ez a két főszereplője? Milyen keretekben és milyen hatékonysággal működik az ő kapcsolatuk? Hogyan funkcionálnak a hagyományos és modern kommunikációs formák? Melyik fél hogyan látja az óhatatlanul felbukkanó konfliktusok kezelésének lehetőségeit? Ezekre a kérdésekre is választ keresett a Kölöknet és az OFOE közös online vizsgálatával. Az elektronikus kérdőívet 1500 szülő és pedagógus töltötte ki. A felmérés tapasztalatairól is beszámolnak majd a rendezvényen.

Az előadások utáni kerekasztal-beszélgetés során olyan kérdésekre keresnek választ a résztvevők, mint például hogy milyen zökkenők tapasztalhatók a szülő-pedagógus kommunikációban, mi okozhatja ezeket, és milyen lehetőségek vannak megelőzésükre, megnyugtató rendezésükre.

A három műhelyfoglalkozáson a kommunikáció javítását segítő bevált eszközökkel, módszerekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A konferenciára várnak minden a téma iránt érdeklődő szülőt, pedagógust és szakembert.

Időpont: 2013. november 23. 10:00-14:00
Helyszín: Folyondár Sport és Tánccentrum, 1037 Budapest, Folyondár utca 15.

A konferencia a Jövő iskolája rendezvénnyel együtt kerül megrendezésre. A részvétel a regisztrálók számára ingyenes.

2013. október 28., hétfő

Konferencia a tehetséggondozás módszereiről - Szolnok, 2013. november 6.



A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet és JNSZ Tehetségsegítő Tanács
konferenciát szervez
A TEHETSÉGGONDOZÁS MÓDSZEREI
 címmel.

A konferencia  időpontja: 2013. november 6.  14 óra
Helyszíne: Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézménye (5000 Szolnok Baross u. 37., 1. emelet)

Program:
13.30 – 14.00 regisztráció, vendéglátás
14.00 Megnyitó
14. 15 – 14.45 A tehetséggondozás módszerei
Előadó: Dr. Dávid Imre egyetemi docens Debreceni Egyetem Pedagógiai- pszichológiai Tanszék
14.45- 15.15 Komplex tehetséggondozás osztály szinten szülők bevonásával
Előadó: Kőrösi Tibor a Körösmenti Tehetségsegítő Tanács titkára
15-15- 15.45 Tehetséggondozás a Kollégiumban
Előadó: Brahmi Ilona  igazgató Szolnok Városi Kollégium Szolnok
15.45- 16.00 Összegzés tapasztalatok

A rendezvény az NTP-OKA-TTM-MPA-12-001 pályázat keretében valósul meg, a részvétel térítésmentes.

Jelentkezni lehet az alábbi linkre kattintva:

SZERETETTEL VÁRJUK RENDEZVÉNYÜNKÖN!

2013. október 25., péntek

„…feltekintek a csillagos nagy égre…” -Kórusverseny magyarországi középiskolák és általános iskolák felső tagozatos kórusai részére


A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatósága „…feltekintek a csillagos nagy égre…” címmel kórusversenyt hirdet magyarországi középiskolák és általános iskolák felső tagozatos kórusai részére.

A kórusverseny lehetőséget ad arra, hogy méltóképpen megemlékezzünk az I. világháború 100. évfordulójáról és a jelentkező kórusok is bemutathassák tudásukat.

A verseny 2013. novemberében indul és 2014. októberében gálaműsorral zárul, ahol a díjazott kórusok a Honvéd Férfikarral és a Magyar Honvédség Veszprémi Helyőrségi Zenekarával közösen szerepelnek majd.
A program a MH Parlamenti Államtitkárság, MH Honvéd Vezérkar, MH Összhaderőnemi Parancsnokság, a Honvéd Együttes, valamint a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége támogatásával valósul meg.

A részvétel zenei feltételei
Minden kórus maga állíthatja össze programját katona-, fegyvernemi-, háborús- és népdalokból, azzal az egy megkötéssel, hogy a műsorban legalább egy I. világháborús katonadalnak kell szerepelnie.
Az előadandó művek száma nincs meghatározva, de a program hossza ne haladja meg a 10 percet. Élő hangszeres kíséret lehetséges (elsősorban népi hangszerek).
A jelentkezést követően a kórusok a műsoruk összeállításához szakmai segítséget kérhetnek a zsűri tagjaitól!

A részvétel feltételei
Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet, amelyhez csatolni kell egy fényképet és leírást a kórusról, továbbá hangzó anyagot vagy videót (internetes megosztón található anyagot is elfogadunk).

Jelentkezési határidő: 2013. november 30.

A jelentkezéseket a következő elérhetőségeken várják:
Postai úton: MH BHD PRKI Kulturális Alosztály, 1438 Budapest, Pf.: 552.
E-mailen: korusverseny@gmail.com
Kapcsolattartó: Kis Ákos főelőadó
A versenyről bővebb információ a (06-1) 236 54 75 telefonszámon kérhető.
 
Részvételi költségek: Nevezési díj nincs.
Letölthető dokumentum:

Útra készen - Divattervező pályázat 7-8. évfolyamos diákoknak

A Jelky András Iparművészeti Szakközépiskola az intézmény jogfolytonos fennállásának és működésének 140. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet 7. és 8. osztályos  tanulók számára, „Útra készen” címmel.
Az iskola a 2013/2014-es tanévben a 140. tanévéhez érkezett. Az idáig megtett út során, megszakítás nélkül, mindig az öltözködés és divat területén képezte az érdeklődő tanulókat. Falai közül életképes tudással megrakott poggyásszal indultak és indulnak most is tovább diákjai az új kihívások felé. Szakmailag jól felkészült, elhivatott, kreatív fiatalok tízezrei időztek már ezen az állomáson életük nagy utazása során. Pályázatukkal a divat- és stílustervezés iránt érdeklődő kedves leendő diákjaikat hívják, készüljenek az utazásra, melynek célja legyen a Jelky András Iparművészeti Szakközépiskola, mint kamaszkorotok utolsó és egyben legfontosabb állomása.

I. kategória: Útra készen - fotó pályázat
Az útra általában megfelelő öltözékkel készülünk. Kiválasztjuk a célnak leginkább megfelelő ruhát és indulás előtt belenézünk a tükörbe. Kérjük, küldjétek el nekünk tükörképeteket, melyen egy valós vagy képzeletbeli utazásra indultok, „teljes menetfelszerelésben”! Az általatok összeállított öltözék legyen egyedi és stílszerű. Tükrözze személyiségeteket, és legyen beszédes, az általatok választott úti cél szerint.

II. kategória: Útra készen – útitáska tervező pályázat
Az utazásra készülődve listát készítünk nélkülözhetetlen tárgyainkról, és igyekszünk ezeket, de egy részüket mindenképpen bepakolni egy praktikus útitáskába. Tervezd meg, milyen az az utazótáska, amelybe minden belefér, ami a szekrényed, éléskamrád, egyszóval hű társad és szolgálód is lehet egyben, utazásod során.

Beküldési határidő: 2013. november 22.

Díjak:
Mindkét kategória első három helyezettje tárgyjutalomban részesül, és minden pályázó munkáját emléklappal köszönik meg. 

Letölthető dokumentum:

„Út a szakmaválasztáshoz” - Jóváhagyta a Kormány a kiemelt projektjavaslatot

A Magyar Közlöny 20113/175. számában megjelent a Kormány 1756/2013. (X. 24.) Korm. határozata a TÁMOP-2.2.7.A-13/1-2013-0001 azonosító számú „Út a szakmaválasztáshoz” című kiemelt projekt akciótervi nevesítéséről és támogatásának jóváhagyásáról.

Ennek értelmében a Kormány
1. jóváhagyja a határozat 1. melléklete szerint a TÁMOP-2.2.7.A-13/1-2013-0001 azonosító számú, „Út a szakmaválasztáshoz” című, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatot,
2. elfogadja a projektjavaslat kiemelt projektként történő nevesítését,
3. hozzájárul, hogy a projekt támogatási szerződését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága megkösse.

A kiemelt projekt a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű – elsősorban roma – gyermekek felzárkózási esélyeit növeli; csökkentve az oktatási esélykülönbségeket és az iskolai lemorzsolódást olyan ösztöndíj és mentori, továbbá pályaorientációs szolgáltatások biztosításával, amely a tanulókat a lehető legtovább az oktatási rendszerben való eredményes részvételre, illetve kifejezetten a szakiskolai/ szakközépiskolai képzésbe történő bekapcsolódásra ösztönzi.

2013. október 24., csütörtök

Tegyél a szüleidért! - Pályázati felhívás


Gondolj a szüleidre! Ők azok, akikre mindig számíthatsz, akik melletted állnak életed legfontosabb eseményeinél. És ők azok is, akiket stresszel a munkahelyi határidő, a banki törlesztő részlet, és néha bizony a család nyűgje-gondja is. Hajtanak, rohannak, és közben nem figyelnek magukra.
Bárcsak apa letenné a cigit… Bárcsak anya szakítana időt egy kis sportolásra… Bárcsak egészségesebben élnének, hiszen még előttem az élet!
Apa, anya, szükségem van rátok!
Itt az idő, hogy életmódváltásra bírd szüleidet, vagy akár nagyszüleidet! Csatlakozz a Béres Egészség Hungarikum Program kampányához, és küldd el kreatív üzenetben nekik a program szlogenjét: TÁNCOLJ AZ ESKÜVŐMÖN! Személyre szabott üzenetedet videón, fotón vagy rajzon várják.

Pályázatoddal csak nyerhetsz! Elsősorban azt, hogy a szüleid, nagyszüleid, meghallják a kérésed, és változtatnak egészségtelen életmódjukon. Emellett szakmai zsűri értékeli az üzenetek kreativitását, és a legügyesebb pályázók értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak.

A pályázat beérkezésének határideje: 2013. október 31.
  
Hogyan üzenhetsz?
A szlogent – Táncolj az esküvőmön! -, mellyel saját szüleidnek vagy nagyszüleidnek üzensz videón, fotón vagy rajzon is megjelenítheted. Inspirációt meríthetsz a kampányvideóból, hogy aztán minél ötletesebb és személyre szólóbb üzenetet készíts a családtagjaidnak.