2013. április 30., kedd

Alma a fán - az iskola nyitott világa

A Tempus Közalapítvány ingyenes, délutáni szakmai rendezvénysorozata pedagógusok, szülők, iskola- és munkaközösség-vezetők számára.

A rendezvénysorozat ezúttal az iskola nyitott világába, az ott létrejövő kapcsolódások, interakciók színfalai mögé kalauzol el minket, ahol a külső-belső hatások együttesen határozzák meg a tanulás színterét.
A rendezvények az alább felsorolt témákat járják körbe előadás, minitréning, játékos módszerek kiscsoportos beszélgetések formájában:
2013. május 16. – Befogadó iskola
2013. június 6. – Érzelmi nevelés
2013. szeptember 19. – Az együttműködés kultúrája
2013. október 17. – Tanári motiváció
2013. november 14. – Adaptív pedagógia
2013. december 12. – Digitális írástudás 

A rendezvények a fent jelölt napokon minden esetben a Tempus Közalapítvány székhelyén (1093 Budapest, Lónyay u. 31.), délután 13.30-18.00 óra között kerülnek megrendezésre.
A műhelymunkán való jelenlét elszámolható a kötelező 120 órás tanártovábbképzés terhére (5 tanóra/alkalom) a Tempus Közalapítvány által kiadott részvételi igazolás alapján. Részvételi igazolás az online regisztrációkor igényelhető.
A jelentkezővel kötött felnőttképzési szerződés alapján – melyben a jelentkező vállalja mind a 6 műhelymunkán való részvételt – 30 tanórás tanúsítvány is kérhető. Ezt a szándékát a regisztráció mellett e-mailben is jeleznie kell 2013. május 10-ig az info[kukac]tpf.hu címen.

A műhelybeszélgetések alatt és a kávészünetben szendvicset, frissítőt biztosítanak a résztvevőknek. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációköteles. A korlátozott létszámra (max. 50 fő) való tekintettel részvételi szándékát elektronikus formában az Alapítvány weboldalának Rendezvények menüpontja alatt szíveskedjen jelezni az egyes rendezvényekre vonatkozóan!

A témához kapcsolódó dokumentumokat, korábbi rendezvények anyagait, kiadványaikat megtekintheti a Tempus Közalapítvány Oktatás és Képzés az Eu-ban és itthon tematikus honlapján. A korábbi és idei rendezvénysorozat témáihoz kapcsolódó Alma a fán interjúkötetek elektronikus változatát letölthetik a Tempus Közalapítvány honlapjának Könyvtárából vagy a következő címekre kattintva (Párbeszédek a kompetenciafejlesztésről; Fókuszban a tanulás támogatása).

Az eseménnyel kapcsolatban a projekt koordinátoránál érdeklődhet: B.Tier Noémi, noemi.tier[kukac]tpf.hu

Szegedi Tehetség-HÍD Program - pályázat

A Szegedi Tehetség-HÍD Program célja a tehetséges végzős diákok felkarolása, valamint a középiskola és az egyetem közti váltás zökkenőmentessé tétele. A Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Kollégiuma által koordinált programba olyan 12.-es középiskolás diákok jelentkezését várják, akik kiválóan szerepelnek a tanórákon, azokon túli tanulmányi versenyeken, illetve folyamatos tudásvágy jellemzi őket.
Pályázni kizárólag elektronikus úton lehet, a program honlapjáról letölthető űrlapot a tehetseghid@eotvos.u-szeged.hu e-mail címre kell elküldeni.

A pályázat beadásának határideje: 2013. június 3.
A pályázók közül mintegy húsz diák vehet majd részt a HÍD-Program nyári táborában 2013. július 8. és 12. között, ahol a legjobbak mentorálást, szakkollégiumi tagságot, valamint akár egyszeri tanulói ösztöndíjat is nyerhetnek. A díjazott tehetségeket 2013. augusztus 1-jéig értesítik.


Bővebb információ: www.eotvos.u-szeged.hu/tehetseghid

Kazinczy Ferenc III. – Pályázat kimagasló eredményt elért tanulók tanév végi könyvjutalmazására

A Tinta Könyvkiadó pályázatot hirdet oktatási intézmények és fenntartóik részére.

A pályázat célja: Az oktatási intézményekben tanuló és kimagasló eredményt elért tanulók év végi könyvjutalmazása magas színvonalú, az alap- és középfokú oktatásban és az önképzésben is jól használható könyvekkel, szótárakkal.

A pályázaton részt vehet minden Magyarországon működő alsó- és középfokú tanintézet.
 
A TINTA Könyvkiadó kötelezettséget vállal, hogy a pályázó intézmények által megpályázott könyvek árának felét 2,5 millió forint összeghatárig támogatásként átvállalja.

A pályázati kedvezmény alsó és felső határa: legalább 12.000 Ft értékben könyvek, szótárak beszerzése a TINTA Könyvkiadótól. Egy oktatási intézmény 12.000 és 150.000 Ft közötti támogatást igényelhet.

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. május 31.

Tovább a teljes pályázati kiírásra

Kazinczy Ferenc III. – Pályázat kimagasló eredményt elért tanulók tanév végi könyvjutalmazására

2013. április 29., hétfő

PLURAL+ Ifjúsági Videó Fesztivál – Videópályázat

UNICEF/NYHQ2004-1027/Giacomo Pirozzi
Az ENSZ “Szövetség a Civilizációért” és a Nemzetközi Migrációs Szervezet ismét megrendezi a Plural+ Ifjúsági Videó Fesztivált, amelyre videópályázatot hirdet.

A videópályázat célja olyan videók beküldése, amelyben a fiatalok megosztják gondolataikat, tapasztalataikat, véleményüket, kérdéseiket és javaslataikat a migrációval, különbözőséggel, társadalmi befogadással kapcsolatban. 
Pályázók köre: 9-25 éves fiatalok.
 
A pályázaton egy legalább 1, de legfeljebb 5 perces videóval lehet részt venni.

Nem angol nyelvű videókat angol felirattal kell ellátni. A pályázatra csak 2011. januárja után készült videók nevezhetőek.

Kategóriák: 9-12 év; 13-17 év;
18-25 év

A kategóriánként nyertes pályamunkák díja 1000 amerikai dollár, és egy meghívás a PLURAL+ díjátadó ünnepségére, New York-ba.
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2013. június 30.

Tovább a teljes pályázati kiírásra: PLURAL+ Ifjúsági Videó Fesztivál – Videópályázat

Közlekedésbiztonsággal és közlekedéssel kapcsolatos kompetenciák fejlesztése

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja a Tanuloknak.hu programot, amelynek célja, hogy hozzájáruljon a gyermekbalesetek minél nagyobb arányú csökkentéséhez, a NAT-ban és az EU ajánlásokban meghatározott közlekedésbiztonsággal és közlekedéssel kapcsolatos kompetenciák minél korábbi életkorban kerüljenek elsajátításra.

Felmérések szerint a gyalogosok és a kerékpárosok jelentős része a legalapvetőbb közlekedési ismeretekkel sem rendelkezik, ami jelentős szerepet játszhat az elmúlt év baleseti statisztikáiban. A gyalogos balesetek aránya az utóbbi tíz évben még soha nem volt ilyen magas, mint 2012-ben.
 
A Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében valósul meg a „Közoktatási intézmények közúti közlekedés biztonságát szolgáló nevelési tevékenységének szakmai támogatása” tárgyú projekt 2013. június 18-ig.
A projekt során a köznevelési intézmények pedagógusai és tanulói számára ingyenesen bocsátják rendelkezésre az elkészített e-learning tananyagokat és módszertani segédanyagokat. A kampányban külön-külön tananyagot biztosítanak elsősorban az 5-8., valamint a 9-12. évfolyamos tanulók számára, illetve módszertani útmutatóval kiegészítve a köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok számára. 
 

A projekt segítségével a tananyagokat sikeresen elvégző tanulók közül harmincezren ingyenesen hozzájutnak, az önkéntes regisztrációt követően, a hatóságilag akkreditált, korszerű, e-learninges (AM, A1, A2 és B kategóriás) elméleti képzés valamelyikéhez. Ezen felül a projektben önkéntes alapon részt vevő, köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok további ötezer ingyenes e-learninges elméleti képzéshez juthatnak. 


A projektet támogató weboldalon (www.tanuloknak.hu) kívül az iskolák, pedagógusok és a tanulók számára a projekt idejére (2013. június 18-ig) telefonos ügyfélszolgálatot biztosítanak, amelyet – munkaidőben – a +36 (1) 510-04-94 telefonszámon lehet elérni.

Európai Nyelvi Díj 2013

Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság által indított és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által is támogatott kezdeményezés.
A díj olyan kitüntetés, amellyel a nyelvtanulás és ‑tanítás területén született új kezdeményezéseket, új nyelvtanítási módszerek kidolgozását és terjesztését jutalmazzák. Az oktatás és képzés minden területén adományozható, korcsoporttól függetlenül. Célja, hogy innovatív helyi és országos projektek támogatásával elősegítse a nyelvtanítás színvonalának javítását Európa országaiban.

Milyen intézmények pályázhatnak?
Az Európai Nyelvi Díjra jogosult bármely, az európai nyelvek tanítása terén megvalósuló program, függetlenül attól, hogy annak oktatási, képző- vagy továbbképző-intézmény, helyi vagy regionális hivatal, vállalat vagy más, Magyarországon bejegyzett szervezet (illetve ezek önálló szervezeti egysége) ad otthont.
Az Európai Nyelvi Díj olyan programnak adományozható, amelynek kidolgozása a közelmúltban zárult le, és amelyet a mindennapok gyakorlatában már alkalmaznak - vagy a program gyakorlati alkalmazását még csak tervezik, de azt alaposan előkészítették. Olyan programok, amelyek már korábban befejeződtek, illetve hosszabb ideje futó, valamely intézmény alaptevékenységét képező folyamatok nem kaphatják meg az Európai Nyelvi Díjat.

Mit kapnak a díjazottak?
A nyertes pályázatot benyújtó intézmények és megjelölt partnereik oklevelet kapnak, melyet az Európai Bizottság Többnyelvűségi Biztosa, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető tisztségviselője lát el kézjegyével. A díjazottak között 500 000 Ft kerül kiosztásra, továbbá használhatják az Európai Nyelvi Díj emblémáját céges dokumentumaikon, kiadványaikon.

Pályázati határidő: 2013. június 24.
A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján.

Fesd a várost zöldre!

A National Geographic, a GE és a Center for Science egy új online játékkal jelentkezett, amelyben a játékosok környezetbarát metropoliszt tervezhetnek és irányíthatnak.
A Plan It Green: The Big Switch című játékban a játékosok polgármesterek bőrébe bújva pontokat kapnak azért, ha okos módszereket találnak ki a tisztább energia előállítására, a város okozta környezetterhelés csökkentésére és a „lakosok boldogságának” növelésére.
A játékosok más online polgármesterekkel versengenek azért, hogy városuk a legmagasabb pontszámot érje el. „A diákok otthon és az iskolában megtanulják, milyen fontos szerepe van az újrahasznosításnak és a környezetbarát szokásoknak a környezet védelmében, de a Plan It Green egy lépessel tovább megy ennél” - magyarázza Chris Mate, a National Geographic játékokért felelős alelnöke. „Az ötletes, mókás és intuitív játék során a játékosok felfedezhetik, hogy mivel jár egy város felépítése és vezetése. Az energiahatékonyabb környezet kialakításával csökkenthetik városuk környezetre gyakorolt hatását, és boldogabb, erősebb közösségeket hozhatnak létre.”
A Wyse Games által fejlesztett játék a Connect! Transform the Future elnevezésű új nemzeti kezdeményezés része. A Connect! kezdeményezést a National Geographic, a GE és a Center for Science dolgozta ki azzal a céllal, hogy gondolkodásra és beszélgetésre késztesse az amerikai gyerekeket és tinédzsereket az energia jövőjéről.

Kalandor Vizitúra

Legyen az osztálykirándulás vagy a nyári táborozás élményekben gazdag, aktív kikapcsolódás a diákok és a tanárok számára egyaránt!
A vízitúra a természet megismerésének egyik legalapvetőbb formája, melyet már iskolás korban érdemes megmutatni és megszerettetni a diákokkal. A környezettudatos életmódra nevelés, a természet védelme iránti elköteleződés nélkülözhetetlen feltétele a természet közeli élmények, tapasztalatok megléte, melyre a vízi túra kiváló hátteret biztosít!
A Kalandor Vízitúra Bt. a vízitúráztatásban és a táboroztatásban évtizedes tapasztalattal rendelkező tanárokból álló vízitúra vezetői csapatával várja az iskolai csoportok részére kialakított osztálykirándulás és nyári vízi tábor programjaira a középiskolai és a felső tagozatos diákcsoportok jelentkezését.

Vízitúráinkon a résztvevők megismerkednek az evezés alapjaival, alapvető vízbiztonsági és táborozási ismereteket szereznek. A programokra teljesen kezdők is jöhetnek, az evezésben való jártasság a kísérő tanárok részéről sem követelmény, gyakorlott túravezetőink gondoskodnak a csoport biztonságáról.
A programok időtartama a májustól októberig tartó időszakban az 1-2 vagy 3 napos osztálykirándulástól a 4-5 napos nyári vízi táborig terjed.
A lehetséges helyszínek: Szigetköz, Mosoni-Duna, Bodrog, Bodrog-ártér, Tisza, Tisza-tó, Gemenc, Rába.
A csoportok utaztatásának és étkezésének megszervezésében is a számíthatnak segítségünkre.
Vízitúrás osztálykirándulások már 3500 Ft/főtől+szállásdíj,
Nyári vízitúrás táborok: már 8900 Ft/főtől+szállásdíj elérhetőek.
A szervező és kísérő tanárok túráinkon térítésmentesen vesznek részt.

Információ és jelentkezés:
Kalandor Vízitúra Bt.
www.kalandor-vizitura.hu
1039 Budapest, Hímző utca 6.
+36-1-245-3764; +36-30-948-4223
info@kalandor-vizitura.hu

Tablóverseny

Április 8-án elindult a TakarékPont által támogatott 2013-as tablóverseny, melyhez április 23-tól a Hálózat saját közösségi oldala is csatlakozik a Tablóverseny Extra! elnevezésű játékával.

A legnépszerűbb közösségi portálon futó Tablóverseny évek óta töretlen népszerűségnek örvend a végzős középiskolások körében. Idén már második alkalommal a TakarékPont Hálózat lett az esemény támogatója. A játék mechanizmusa egyszerű, az osztályoknak lehetőségük van tablóképük feltöltésére, melyekre szavazni lehet. A verseny végén a legtöbb szavazatot kapó osztály nyeri meg a fődíjat, mely a TakarékPont támogatásával rendezett osztály bankett, valamint egy hónapra felkerül a nyertes osztály tablója egy óriásplakátra saját településükön. Mindezek mellé a Hálózat az osztály minden tanulója számára egy tetszőleges számlacsomag megnyitásának lehetőségét ajánlja fel, melyhez díjmentesen egy MasterCard® PayPass™ karórát kapnak a diákok.

Április 23-tól a TakarékPont közösségi oldalán ehhez kapcsolódóan indul el a Tablóverseny Extra! A játék nyertes osztálya egy utolsó közös, felejthetetlen élményben részesül: egy zártkörű mozizáson vehet részt, ahol saját négy, hat vagy nyolc évük közös pillanatait eleveníthetik fel. A játékhoz a TakarékPont közösségi oldalán keresztül csatlakozhatnak  az osztályok A jelentkezők megírhatják legkedvesebb közös történetüket, illetve fotót is mellékelhetnek az osztályról.

A játék június 3-ig tart, ekkor a TakarékPont zsűrije választja ki a nyertes osztályt.


Számítógép Álom 2013 - számítógépre pályázhatnak családok


Számítógépet kapnak rászoruló családok!
A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén 2013-ban is ötven rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerek kap komplett (használt, de még használható) számítógépet. A támogatásra jelentkezhet minden olyan 10-14 év közötti gyermek (tanára által), akinek 2 vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga a 4-est eléri, otthonában nincs használható számítógép.

A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:
- szülői / gondviselői aláírással nyilatkozni kell a hátrányos helyzetről (árvaságról, létminimum alatt élésről, arról, hogy a családban nincs használható számítógép - néhány mondatban, kézzel írva),
- meg kell adni a pontos adatokat (olvashatóan a gyermekek és a szülő nevét, gondviselő címét, telefonját, pontos elérhetőségét),
- mellékelni kell a gyermek 2013-ban keltezett félévi vagy év végi bizonyítványát.

A pályázó gyermek osztályfőnökének az a feladata, hogy egységes szerkezetbe foglaltan a szülői nyilatkozatot és a gyermek tanulmányi eredményét bemutató bizonyítvány iskola által hitelesített másolatát be kell küldenie az alapítvány címére (a pedagógus a pályázatot beküldő személy). Nincs adatlap, se formanyomtatvány.

A jelentkezések beküldési címe:
MÁTRIX Közhasznú Alapítvány
"Számítógép Álom 2013."
6701 Szeged, PF: 929.

A félévi vagy az év végi bizonyítvány beküldésével lehet is pályázni
A 2013-as "Számítógép Álom" programban idén is a félévi vagy az év végi bizonyítvánnyal lehet pályázni. Egy pályázathoz elég csak az egyik bizonyítvány másolatát elküldeni. Egy évben, egy diák csak egy alkalommal vehet részt az adományozó programban.

A támogatásban részesített gyermek gondviselőjének vállalnia kell, hogy a komplett számítógépet az alapítvány székhelyén kipróbált állapotban veszi át. Az adományozott gépeket a támogatottak harmadik fél számára tovább nem adhatják. Visszaélés észlelése esetén az alapítvány a támogatottal szemben eljárást kezdeményez.

A támogatói programra a jelentkezési határidő:
2013. július 4., csütörtök (a jelentkezési lap postára adásának legkésőbbi dátuma)

A számítógépek kapcsán csak a támogatottak kerülnek kiértesítésre. A gépek kiosztása 2013. október végéig történik meg.

Fontos: A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány támogatói programjának célja a hátrányos helyzetű fiatalok számára az esélyteremtés, a felzárkóztatás. A támogatói program kapcsán minden hatályos információt (beleértve az eredményhirdetést, az egyéb keletkezett információkat is) a www.angyali.hu oldalán teszi közzé. A program (a több tízszeres túljelentkezés végett) igyekszik a legrászorultabbakat számítógéphez segíteni.

Előterjesztés a 2013/2014. tanév rendjéről



Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétette a 2013/2014. tanév rendjéről szóló rendelettervezetet.

  A jogszabálytervezet véleményezési határideje: 2013.05.17. 
Véleményezési cím: jogalkotas@emmi.gov.hu

2013. április 22., hétfő

VII. Országos Prózamondó Verseny

A Tanítók Egyesülete VI. Országos Prózamondó Versenyt hirdet 6-10 éves korú gyermekek számára négy korcsoportban.

A próza időtartama lehetőleg ne legyen 3 percnél hosszabb! (Kérik a tanítókat, hogy segítsenek a tanulóknak a szövegválasztásnál, de verses mesét ne válasszanak.)
Az értékelés szempontjai között van a tiszta érthető beszéd, próza megértése, átélése és a megfelelő előadásmód.

Azoknak az iskoláknak a jelentkezését várják, amelyeknek tanulói már területi, megyei, vagy városi versenyek győztesei voltak.

Nevezési határidő: 2013. május 6.

Az országos döntő időpontja: 2013.május 11. /szombat/ 10.00 óra
Helyszín: Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium (Budapest, VIII. ker.  Horváth Mihály tér 8.)

Nevezésben szerepeljen: az iskola neve, címe; a tanuló neve és osztálya; eddig elért eredménye; a próza címe valamint a felkészítő tanár neve.

Nevezési díj: 1000Ft, ami a helyszínen vagy átutalással fizethető.
Átutalni a következő számlaszámra lehet: 61200292-12016088 /Polgári Takarékszövetkezet/ -  Tanítók Egyesülete.

Jelentkezés
e-mailen: tanitokegyesulete@gmail.com
vagy levélben: Tanítók Egyesülete 1082 Bp. Horváth Mihály tér 8.

Forrás: http://tanitok-egyesulete.hu/?p=556

Tisztelet – felelős magatartás a virtuális társadalmi színtéren képzés pályázat oktatóknak

Pályázati felhívás az Európa Tanács által a 2013/14-es akadémiai évre tanárképzők számára meghirdetett modulra.  A tréning címe:  Tisztelet – felelős magatartás a virtuális társadalmi színtéren.  A tréning  azzal foglalkozik, milyen szerepet játszhatnak az oktatók  az új szociális térben való  felelős hozzáállás  és magatartás kifejlesztésében az emberi jogok értékeire alapozva.
2. Modulsorozat.: Tisztelet – felelős magatartás a virtuális társadalmi színtéren
Száma: CoE 2013 1112-1115 RESP
Az Európa Tanács Pestalozzi Programja és az Európai Ifjúsági Alapítvány közös szervezésében.
A tréning tartalmi leírása az alábbi linken olvasható: http://www.coe.int/t/dg4/education/pestalozzi/home/what/modresp_en.asp
 
Munkanyelv: angol és francia (a tréningeken a két nyelv közötti tolmácsolás biztosított)
Helyszín: European Youth Centre of the Council of Europe, Strasbourg
„A” modul időpontja: 2013. november 12-15.
„B” modul időpontja: 2014. tavasz
Pályázásra jogosultak köre/célcsoport: tanárképzés és  -továbbképzés területén dolgozók akár a formális vagy a nem-formális oktatás területéről, felnőttoktatás, felnőttképzés területéről, akik vitaképesek angolul vagy franciául.

Mit biztosítanak?  : Az  elfogadott pályázók szállás-  és étkezési költségeit az Európa Tanács fedezi.

Letölthető dokumentumok: Pályázati dokumentumok
 
A pályázatot a  elektronikusan  a dora.szentirmai@emmi.gov.hu e-mailcímre; valamint papíralapon a következő postai címre juttassák el 2013. május 21-ig:
Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetközi és Külhoni Magyar Oktatási Kapcsolatok Főosztálya
1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

2013. április 17., szerda

Nyílt forráskódú oktatási szoftverrendszerek - bemutató

Az ULX, a SuliX nyílt forráskódú oktatási szoftverrendszer fejlesztőjeként a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézettel együttműködve tisztelettel meghívja Önt a SuliX Roadshow 2013 szolnoki állomására.

 
Időpont: 2013. április 29.  14-17 óra

Helyszín: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat (Szolnok, Mária u. 19.)

Program:

14.00 - 15.15 A SuliX és az Open EDU program általános bemutatása
15.15 - 15.30 Szünet
15.30 - 16.15 SuliX szoftverek a gyakorlatban - élő bemutató
16.15 - 16.45 Fórum, kérdések és válaszok


Jelentkezés: ONLINE REGISZTRÁCIÓ, ami elérhető itt, a Ped-Info blogon és a Pedagógiai Intézet honlapján is.


Tanárok, intézményvezetők és informatikai szakemberek jelentkezését egyaránt várjuk!

További információk a a www.sulix.hu-n.

2013. április 16., kedd

Jó gyakorlatok börzéje – szakmai nap


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Hetek rendezvénysorozatában Intézetünk megszervezi a Jó gyakorlatok börzéjét 2013. áprilist 25-én 10 órai kezdettel a SZOLMUSZ Jendrassik Tagintézményében (Szolnok, Baross G. u. 37., a volt TISZK aula).

A rendezvény térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. ONLINE REGISZTRÁCIÓ 

A programot ajánljuk a köznevelés bármely szintjén lévő intézmény vezetőinek, pedagógusainak, valamint a Szolgáltatói kosárban jó gyakorlattal rendelkező intézmények vezetőinek, pedagógusainak, pályázati projektet megvalósító intézmények vezetőinek, pedagógusainak, hisz a jó gyakorlatok adaptálása része a majdani megvalósításnak. 

A jó gyakorlatokat megismerve ötleteket kaphatnak intézményük szakmai, pedagógiai programjaihoz, s ezen túl akár a mindennapos testnevelés, az egész napos iskola megvalósításához is!

A program első részében 10 órától előadásokat hallanak a következő tanévben induló Hídprogramokról, az esélyteremtő szakképzésről.
Ezt követően a szolgáltatói kosár helyét átvett Iskolatáska alkalmazásáról, annak új felületeiről, valamint a pályázatok nyomonkövetéséről, a referencia-intézmények további „sorsáról” is szó lesz.
A rendezvény második felében igazi börzét rendezünk, ahol be lehet mutatnia a saját Jó gyakorlatot, vagy megismerni mások jó gyakorlatát.
Minden jó gyakorlattal rendelkező intézmény - amennyiben igényt tart a bemutatkozásra -, lehetőséget kap különböző szekciókban a részt vevő intézmények vezetői, pedagógusai, IPR képzők, szaktanácsadók, tantárgyi tanácsadók számára bemutatni, disszeminálni a saját jó gyakorlatot.
Ezt prezentációval, projekttermékekkel és más, az Ön intézménye által megtervezett módon lehet hirdetni, a börzén megjelentetni.
Az április 25-i rendezvényen való bemutatkozási szándékukat 2013. április 19-én 12 óráig szíveskedjenek megírnijnszmpi@gmail.com címre, a tárgyban kérjük jelölni: jó gyakorlat bemutatása  


A szolgáltatói kosárban található minősített Jó gyakorlatok rövidített változatát elektronikus gyűjteményben is megjelentetjük.   
Amennyiben Ön és intézménye szeretné megjelentetni a Jó gyakorlatát, úgy kérjük, hogy az Adatlapot szíveskedjenek kitölteni, és legkésőbb 2013. április 18-án 16 óráig megküldeni a következő e-mail elérhetőségre: jnszmpi@gmail.com. 

A tárgyba kérjük beírni: Jó gyakorlat Adatlap!
Fontos: az Adatlap formáját ne változtassák meg, csak a rovatokat töltsék ki pontosan, valamint a megadott karakterszámot se lépjék túl. Minden Jó gyakorlatot külön Adatlapon szükséges benyújtani. Csak minősített Jó gyakorlatot fogadunk be a gyűjteménybe.

A programmal kapcsolatban felvilágosítást kérhetnek Zágoni-Szabó Józsefné programkoordinátortól a jnszmpi@gmail.com e-mail elérhetőségen.
  
Rendezvényünkön számítunk részvételükre, szeretettel várjuk Önöket!



Letölthető dokumentumok: