2013. október 8., kedd

Módosult a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet

A Magyar Közlöny 2013/164. számában megjelent jogszabály:

- A Kormány 353/2013. (X. 4.) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
 
A módosítás értelmében az egyházi köznevelési intézmény és a magán köznevelési intézmény, ha a tanuló alapfokú művészetoktatásban, illetve szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben vesz részt, beiratkozáskor köteles beszerezni a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő írásbeli nyilatkozatát azzal összefüggésben, hogy meg lehessen állapítani, hogy a tanuló az érintett képzést ingyenesen, térítési díj vagy tandíj megfizetése mellett jogosult igénybe venni.

A rendelet kiegészült a „III/A. FEJEZET A NEM ÁLLAMI KÖZNEVELÉSI TEVÉKENYSÉGHEZ KAPCSOLÓDÓ TÁMOGATÁSOK IGÉNYLÉSE, FOLYÓSÍTÁSA, ELSZÁMOLÁSA ÉS ELLENŐRZÉSE című fejezettel, ami az alábbi részeket tartalmazza:
  • Az átlagbér alapú támogatás, gyermek- és tanulóétkeztetéshez nyújtott támogatás
  • és a tankönyvtámogatás igénylése
  • A támogatások megállapítása, folyósítása és a fenntartói változás-bejelentés
  • A támogatások elszámolása és ellenőrzése
  • A működési támogatás
  • Az átlagbér alapú támogatás és a működési támogatás összesített egyenlegének rendezése
  • A hit- és erkölcstanoktatás támogatása
A módosítás előírja, hogy a fenntartó 2013. október–december hónapra járó, átlagbér alapú támogatás, gyermek- és tanulóétkeztetéshez nyújtott támogatás, tankönyvtámogatás-, és a bevett egyház hit- és erkölcstanoktatáshoz nyújtott támogatás iránti kérelmét a 2013. október 1-jei létszám alapján 2013. október 18-áig nyújthatja be. E határidő elmulasztása jogvesztő. A települési és területi nemzetiségi önkormányzat az általa fenntartott óvodában nevelt gyermekek után a 2013. október–december hónapokra támogatásra vonatkozó kérelmet nem nyújthat be. Az e bekezdés szerinti igénylés alapján az Igazgatóság hivatalból állapítja meg az október–december hónapra járó működési támogatást.

 Az állami iskola fenntartója a bevett egyházzal a nemzeti köznevelésről szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 353/2013. (X. 4.) Korm. rendelet hatálybalépését követő ötödik napig elektronikus úton közli a bevett egyház által szervezett hit- és erkölcsoktatásban 2013/2014-es tanévben részt vevő tanulók számát, az ingyenes tankönyvellátásra jogosultak számát az általa fenntartott köznevelési intézményenkénti, évfolyamonkénti és csoportonkénti bontásban, a köznevelési intézmény hivatalos nevének, OM azonosítójának, székhelyének és a székhely szerinti megyének a megadásával.

Hatályát veszti
a) az R. 19–21. alcíme,
b) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet.


A rendelet a kihirdetését követő napon lépett hatályba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése