2014. február 28., péntek

Készülőben az új generációs tankönyvek

A tervezett tankönyvek listája
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) koordinálja a 2014/2015-ös tanévtől az állami keretek között folyó tankönyvfejlesztést és kiadást, amelynek eredményeként „új generációs” tankönyvekből taníthatnak szeptembertől azokban az iskolákban, amelyek reprezentatív minta szerint részt vesznek a tankönyvek kipróbálásában.

Az OFI az „új generációs” tankönyvek fejlesztését a TÁMOP 3.1.2-B/13 jelű projekt keretein belül valósítja meg. Az új tankönyvek fejlesztésén együtt dolgoznak a felsőoktatás és köznevelés elméleti és gyakorlati szakemberei, digitális fejlesztők valamint a gyakorló pedagógusok. A papír alapú tankönyvek készítésével párhuzamosan digitális tananyagok is készülnek, melyek a projekt keretében kialakítandó Nemzeti Közoktatási Portálon lesznek elérhetőek.
A kipróbálást követően mint tartós tankönyvek válnak a köznevelés rendszerének részévé.

Forrás: OFI

1 megjegyzés:

  1. Volt szerencsém egy 9.o-szakiskolai közismereti kísérleti tankönyvből 1 félévet tanítani.Alapjában véve jó anyagnak találom.Igyekszik a kor követelményeinek megfelelni.Jó a projektalapú rendszerben és tantárgykoncentrációban való tanítás gondolata is.Néhány kérdés azonban megfogalmazódott bennem használata közben:
    Tartalmilag:
    - Nem látom a be és kimeneti területet,azaz mennyi és milyen tudást feltételez ,ill.hová jusson el a tanuló a vizsgákig?általános iskola osztályaiban tanuló nem kapott kellő előkészítést,sem az anyag mennyjségével,sem annak tartalmi sokszínűségével,gyakori váltakozásával nem bírkózik,csak, egy szúk réteg
    - ha az
    - feltétlenül fontosnak tartom a papíralapú munkafüzet használatát
    - a könyv feltételezi,hogy bizonyos tantárgyak egy kézben vannak
    - mivel a kommunikáció fejezetben médiaismeretet is tanít,így a tanulóknak ebből is naprakészen kellene lenniük
    - adott tantárgyakhoz kevés a feladat
    Formailag:
    - nagyon apró betűkkel van írva,és pl- a benne lévő térképek szintén aprók
    Pedagógus szemszögéből:
    - egy rutinos,régen a pályán lévő kolléga eddig is így kellett tanítson,egy pályakezdő,friss diplomás viszont még megsegítéssel is nehezen tudja alkalmazni,hiszen számára maga a tanítás ténye is feladat,főleg az első években!
    - Speciális terület!
    - A tanulásában akadályozott tanulók oktatására-nevelésére a jelenlegi formában alkalmatlan!
    pl:logikát igénylő feladatok
    nehéz fogalmak megjelenése
    elvonatkoztatások sokasága
    Mindez az említett tagozaton is használható,ha helyi sajátosságokra át van írva,és a követelmény hozzá van igazítva a tanulók problémáihoz.





    VálaszTörlés