2014. február 11., kedd

Jogszabályfigyelő - 2014. február 11.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétette az alábbi két jogszabálytervezetet. (Letölthető a tervezet címére kattnintva, tömörített formátumban)

A véleményeket a megjelölt határidőig az alábbi címre lehet elküldeni:

A 2014/2015. tanév rendjéről szóló rendelet tervezete
Véleményezési határidő: 2014. február 25.

 
A dokumentum szerint az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében le kell folytatni az írásbeli idegen nyelvi mérést. A vizsgálatot az iskola pedagógusai 2015. június 11-én végeznék el. 

Az iskola a vizsgálatot saját döntése alapján kiegészítheti az idegen nyelvi szóbeli tudásfelméréssel is az érintett tanulóknál.

A tanulók által megoldott feladatok értékelését az iskola pedagógusai egységes javítókulcs felhasználásával végzik el. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a hivatalnak 2014. november 21-ig, az elvégzett iskolai vizsgálatok tanulói és intézményi adatait 2015. szeptember 15-ig küldik meg, a hivatal által meghatározott módon. 

A tervezet rögzíti, hogy a köznevelésről szóló törvény alapján a 2014/2015-ös tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról is. Ezt az iskoláknak a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók esetében 2015. január 5. és 2015. május 27. között kell megszervezniük.

A tanulók eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2014. október 10-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóikat, akik esetében az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja a diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását.
Az igazgatók 2014. október 22-ig jelentik az Oktatási Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. A meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2014. december 5-ig kell elvégezniük.

A tervezet kitér arra is, hogy 2015. január 12. és 2015. március 31. között a köznevelési feladatellátásban részt vevő kollégiumok reprezentatív körét érintő szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni a kollégiumi nevelés országos alapprogramja alapján a helyi kollégiumi program elkészítését, bevezetését és az adott tanévre történt kollégiumi felvételi eljárás szakszerűségét is.

A 2014/2015-ös tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1-je, utolsó tanítási napja pedig június 15. lesz. Az őszi szünet október 27-től október 31-ig tart majd, a téli szünet december 22-től december 31-ig lenne. A tavaszi szünet április 2-től április 7-ig tartana.

Forrás: kormany.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése