2014. június 24., kedd

NETFIT® - képzés

November végéig közel hétezer pedagógus vesz részt az új típusú iskolai fizikai állapotfelméréshez kapcsolódó képzésen és a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) jóvoltából már csaknem az összes, több mint 3600 nappali rendszerű oktatási intézmény megkapta az ehhez szükséges ingyenes eszközcsomagot is.

A Magyar Diáksport Szövetség  közleménye szerint a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) az egészség szempontjából meghatározó értékeket mér (erő, testösszetétel és tápláltság, állóképesség, vázizomzat fejlettség, hajlékonyság), és előre meghatározott fittségi értékekhez képest minősíti a tanulók  állapotát.
Az 5. osztálytól elvégzett mérések eredményei alapján a tanulók megtudhatják, hogy fejlesztésre szorulnak-e vagy az "egészségzónába" tartoznak. 

A mérési rendszernek köszönhetően a pedagógusok, a szülők és a diákok is évről-évre nyomon követhetik a tanulók fittségi szintjének változását, s  a felmérést végző testnevelők ehhez képest tesznek javaslatot azokra a mozgásformákra, amelyek a fejlődést segíthetik. Minden tanuló egyénre szabott, szöveges és vizuális értékelést kap majd az állapotáról.
A NETFIT® nemcsak a tanulóknak, hanem a testnevelőknek is újdonság. Éppen ezért az MDSZ ingyenes, 30 órás akkreditált képzést szervezett a testnevelést oktató pedagógusok számára. Erre már közel hatezren jelentkeztek, s a tanév végéig négyezerkétszázan sikeresen sajátították el az új módszertani alkalmazásokat. November végéig mintegy 6800 tanár végez a képzésen.

A NETFIT® rendszerhez tartozik egy mérés-értékelési  szoftver is, amelyet ugyancsak ingyen kapnak majd az intézmények. Ennek fejlesztése is a végéhez közeledik, jelenleg a fejlesztés a tesztelési szakaszban jár.
A kormány szándéka szerint az új mérési rendszer egységes használata a következő tanévtől lesz kötelező minden iskolában. A nemrégiben megjelent, a 2014/2015. tanév rendjéről szóló rendelet szerint a következő tanévben a kötelező mérési időszak 2015. január 5. és 2015. május 27. közé esik.

Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése