2014. június 23., hétfő

Konfliktuskezelési tudásközpont - felhívás

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.11 kiemelt projekt keretei között megvalósuló iskolai konfliktus tudásbázis építő program során tudásközpontokat hoz létre, melyek az iskolai agresszióval, konfliktusokkal, normasértésekkel és ezek kezelésével kapcsolatos jelenlegi tudásunkat igyekeznek rendszerezve összegyűjteni. A program keretei közt igyekszenek világos képet  kialakítani arról is, hogy hazánk köznevelési intézményeiben milyen alternatív konfliktuskezelési modellek, módszerek, eljárások és beavatkozási lehetőségek jelentek meg, illetve ezek közül melyeket alkalmazzák jelenleg is az iskolák. Az összegyűjtött, rövid ismertetővel ellátott alkalmazott módszerek a tudásközpontok segítségével könnyen megismerhetővé, tanulmányozhatóvá válhatnak a pedagógusok, intézményvezetők, valamint minden érdeklődő számára.

Reményeik szerint a tudásközpont nagy hasznára lesz az oktatási intézményeket támogató konfliktuskezelési szaktanácsadóknak is.

Az OFI arra kéri az intézményeket, legyenek szakmai partnerek a tudásközpont tartalmi feltöltésében.
Amiben segítséget kérnek: tájékoztatás nyújtása azokról a konfliktuskezelési beavatkozásokról, tevékenységekről, programokról, amelyek intézményükben megvalósultak és a tudásbázisba javasolni tud.

Az információ átadás megkönnyítése céljából készítettek egy rövid, a kapcsolattartásra és a konfliktuskezelési programok, módszerek alapinformációira vonatkozó online kérdőívet, amely az alábbi linken tölthető ki:

A nyilvánosan elérhető online tudásközpontban az intézménnyel kapcsolatos bármilyen leírás, adat és elérhetőség kizárólag az intézményvezető hozzájárulásával és jóváhagyásával jelenhet meg.

A kitöltött kérdőívek feldolgozása és szűrése után az OFI kutató kollégái veszik fel a kapcsolatot a kijelölt kontakt személlyel.

A kérdőív kitöltésével, a programmal kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken állnak az OFI munkatársai az érdeklődők rendelkezésére:

Hunyadi Krisztina: hunyadi.krisztina@ofi.hu, tel: 30/690-25-32
Muhi Mária: muhi.maria@ofi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése