2013. január 11., péntek

ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Volvo közös pályázata



A ma okozott környezeti problémák megoldása nagymértékben gyermekeinkre vár a jövőben. Ahhoz azonban, hogy a jövő generációja helyes és felelősségteljes döntéseket tudjon hozni, fontos, hogy gyermekeink már fiatal korukban megtapasztalják mit jelent környezettudatosan gondolkodni és cselekedni! Ennek népszerűsítésére és támogatására idén 12. alkalommal hirdeti meg az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Volvo közös pályázatát, a Volvo Adventure-t, melyen 2008 óta magyarországi diákok is rendszeresen bemutathatják eredményüket.

A pályázatra 1995. július 1. és 1999. július 1. között született fiatalok, 2-5 fős csapatokkal nevezhetnek, munkájukat egy tanár is segítheti. Az angol nyelven megírt, helyi környezetvédelmi projekt megvalósítását bemutató pályázatok leadásának határideje 2013. január 31.

A beérkezett anyagokat először a nemzetközi döntőbizottság tagjai értékelik. Az általuk legjobbnak ítélt csapatok ezután a magyar zsűri előtt angol nyelven adhatják elő pályázatukat. Közülük kerül ki az a csapat, amely a svédországi döntőn is összemérheti projektjét a világ többi pályázójával. A Göteborgba kijutó csapat utazásának és kint tartózkodásának valamennyi költségét a Volvo állja. A nemzetközi döntőn a győztes csapat 10.000.- USD, a második helyezett 6.000.- USD, a harmadik pedig 4.000.- USD jutalomban részesül. Bár magát a díjat a csapat nyeri, a gyakorlatban az iskola kapja meg az ezzel járó pénzösszeget.

A témaválasztás és a megoldás nagyon sokszínű lehet, a tanulók vállalkozó kedvén múlik. A Volvo Adventure tavalyi győztese egy paraguayi csapat lett, akik a dengue-lázat terjesztő szúnyogok szaporodását akadályozták meg. Programjukban felhívták a lakosok figyelmét a problémára, illetve akciókat szerveztek a környezetük rendbetételére és rendben tartására. A 2011-ben negyedik helyezést elért újpesti „Green Guards” fiatal tagjainak kitartó munkával sikerült megmenteni a Homoktövis Természetvédelmi Terület tőzeglápjának élővilágát a kipusztulástól. A terület karbantartása, valamint az élőhely-kezelési aktivitások eredményeként növekedett a védett cserjék száma. A tiltakozó akciók eredményességének köszönhetően a szakhatóságok leállították a közelben található bevásárlóközpont bővítési munkálatait, és megtiltották a további építkezést a dunakeszi lápon.

Ahogy a fenti példákból is kitűnik, a pályázat elsődleges célja, hogy bemutassa, támogassa azokat a projekteket, amelyekben a gyerekek tárnak fel és találnak megoldásokat közvetlen környezetük környezetvédelmi, természetvédelmi problémáira. Természetesen legtöbbször önmaguk nem tudnák megoldani, így vonják be az érintett felnőtteket, a közösséget is. Ezáltal megtapasztalják, hogy saját maguk is alakíthatják környezetüket, pozitív hatással lehetnek saját jövőjükre.

A pedagógusok segítségével végzett, valódi problémákra megoldást kereső munka amellett, hogy nagyon hasznos közösségi szolgálat, környezeti nevelési eszköz, fejleszti a lényeglátó, problémamegoldó, az ítéletalkotó képességeket, illetve tapasztalataink szerint erősíti a közösséget, a tanár-diák kapcsolatot, sokszor még a tanulási kedvet is. Mivel a pályázatokat angol nyelven kell benyújtaniuk, munkájuk során jelentősen fejlődik nyelvi készségük is, a döntős csapat pedig életre szóló élményeket, kapcsolatokat szerezhet Göteborgban.

További információért és teendőkért kérjük, látogasson el a www.volvoadventure.org weboldalra, vagy csatlakozzon a Volvo Adventure Facebook közösségéhez (www.facebook.com/VolvoAdventure ).

A pályázók kérdéseiket, kéréseiket elküldhetik a Volvo Autó Hungária munkatársának, Lőrincz Barbarának a barbara.lorincz@volvocars.com e-mail címre, de kérdéseiket a +36 1 238 8112-es telefonszámon is jelezhetik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése