2013. január 16., szerda

Tematikus és általános táborok - pályázatok

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretén belül pályázatot ír ki gyermekek részére tematikus sporttáborokban való részvételre.
A pályázat célja művészeti-, oktatási- és sporttáborok való részvétel támogatása gyermekek részére.

Pályázati feltételek

A sporttáborokban ismét várja a fiatalokat többek között Hadfi Dániel cselgáncsozó, Komáromi Tibor birkózó, Kovács Kokó István ökölvívó vagy Vincze Ottó labdarúgó, akikhez idén saját táborral csatlakozik vezetőként Báder Márton kosárlabdázó, Fodor Rajmund vízilabdázó, Kozmann György kenus, Kovács Ágnes úszó és Szávay Ágnes teniszező. Azok, akik inkább a művészetek iránt érdeklődnek egyebek között Borza Teréz alkotóművészeti, Horváth Ádám operaénekes előadóművészeti, Parais István koreográfus népművészeti, kézműves, vagy Letenyei Gábor néptánc-oktató, koreográfus Néptánc táborát választhatják. Idén az Erzsébet-tábor keretében olyan új tematikus táborok is lesznek, mint az önismereti, az egészséges életmód vagy a médiatábor.

A pályázatok kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon elérhető elektronikus adatlap kitöltésével nyújthatók be.

Az üdülési és a gyermekek táborozására, kirándulására elnyerhető támogatás szociális helyzettől függően legkevesebb 1000 forint önerő befizetésével vehető igénybe, de a legmagasabb önrész összege sem haladja meg a tízezer forintot.

A választható táborok:
  • “Erdő-mező élővilága” tábor – „Erdő-mező élővilága” tábor Bene Roland vezetésével
  • “Hurrá, együtt nyaralunk!” – Táborozási pályázat gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek részére
  • “Mesés nyár vár ránk!” – Táborozási pályázat családsegítő és/vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő gyermekek részére
  • Alkotóművészeti tábor – Alkotóművészeti tábor Borza Teréz iparművész vezetésével
  • Birkózó tábor – Birkózó tábor Komáromi Tibor világbajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó vezetésével
  • Boksztábor – Boksztábor Kovács “Kokó” István olimpiai, világ- és Európa-bajnok és Erdei “Madár” Zsolt többszörös világbajnok vezetésével
  • Cselgáncs tábor – Cselgáncs tábor Hadfi Dániel Európa-bajnok és Kovács Antal világ- és olimpiai bajnok vezetésével
  • Cser-KÉSZEN az Életre – Cser-KÉSZEN az Életre cserkész tábor
  • DJ-tábor – DJ-tábor Spigiboy és Szabó László DJ-k vezetésével
  • Egészséges életmód tábor gluténérzékenyeknek – Egészséges életmód tábor gluténérzékenyeknek Dr. Németh Anna Mária belgyógyász főorvos vezetésével
  • Előadó-művészeti tábor – klasszikus és népzene
  • Életút tábor – Életút tábor Borsos László vezetésével
  • Formatervezői tábor – Formatervezői tábor a Design Terminál vezetésével
  • Igazolt hiányzás – „Igazolt hiányzás” Táborozási pályázat iskolai csoportok számára
  • Kajak-kenu tábor – Kajak-kenu tábor Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus vezetésével
  • Kajak-kenu tábor (2 turnusban) – Kajak-kenu tábor (2 turnusban) Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus vezetésével
  • Kézilabda tábor – Kézilabda tábor
  • Kosárlabda tábor – Kosárlabda tábor Báder Márton magyar válogatott kosárlabdázó vezetésével
  • Környezetvédelmi tábor – Környezetvédelmi tábor
  • Közbiztonsági tábor – Közbiztonsági tábor Cseh Tamás nyugalmazott rendőrtiszt vezetésével
  • Labdarúgó sporttábor – Labdarúgó sporttábor Vincze Ottó többszörös magyar válogatott labdarúgó bajnok vezetésével
  • Lovastábor – Lovastábor Lovas Borbála lovasedző vezetésével
  • Médiatábor (Balatonberény) – Médiatábor Teszári Nóra televíziós személyiség részvételével
  • Médiatábor (Fadd-Dombori) – Médiatábor Teszári Nóra televíziós személyiség részvételével
  • Népművészeti tábor – kézműves tábor – Népművészeti tábor – kézműves tábor Parais István koreográfus vezetésével
  • Néptánc tábor (7-14 éves korig)
  • Néptánc tábor (14-20 éves korig) – Néptánc tábor (14-20 éves korig) Letenyei Gábor néptánc-oktató, koreográfus vezetésével
  • Néptánc tábor (7-14 éves korig, csoportos) – Néptánc tábor (7-14 éves korig, csoportos) Letenyei Gábor néptánc-oktató, koreográfus vezetésével
  • Önismereti tábor (14-15 éves korig) – Önismereti tábor (14-15 éves korig) Csutak Zoltán drámapedagógus vezetésével
  • Önismereti tábor (16-17 éves korig) – Önismereti tábor (16-17 éves korig) Csutak Zoltán drámapedagógus vezetésével
  • Öttusa tábor – Öttusatábor Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világ- és Európa-bajnok, valamint Pécsi Gábor a Magyar Öttusa Szövetség tiszteletbeli főtitkára, volt szövetségi kapitány vezetésével
  • Őszi kirándulás – „Őszi kirándulás” táborozási pályázat iskolai csoportok számára
  • Színjátszó tábor (10-14 éves korig) – Színjátszó tábor (10-14 éves korig) Szalay Mariann színész és dráma tanár vezetésével
  • Színjátszó tábor (14-18 éves korig) – Színjátszó tábor (14-18 éves korig) Szalay Mariann színész és drámatanár vezetésével
  • Tappancs sátortábor (fiúk részére) – Tappancs sátortábor (fiúk részére) a Magyarországi Keresztény Ifjúsági Egyesület vezetésével
  • Tappancs sátortábor (lányok részére) – Tappancs sátortábor (lányok részére) a Magyarországi Keresztény Ifjúsági Egyesület vezetésével
  • Tavaszi kirándulás – “Tavaszi kirándulás” táborozási pályázat iskolai csoportok számára
  • Tenisz tábor (MSOSZ) – Tenisz tábor Szávay Ágnes olimpikon teniszező és Sebestyén Kata MSOSZ teniszszakág-vezető vezetésével
  • Tenisz tábor (MTSZ) – Tenisz tábor Szávay Ágnes olimpikon teniszező és Sebestyén Kata MSOSZ teniszszakág-vezető vezetésével
  • Túlélő tábor – Túlélő tábor Cseh Tamás harcművészeti oktató vezetésével
  • Túrakenu tábor – Túrakenu tábor Horváth „Indián” Pál és Horváth „Kisindián” Péter vezetésével
  • Úszótábor – Úszótábor Kovács Ágnes olimpiai bajnok és dr. Szabó Tünde a Magyar Úszószövetség Főtitkárának vezetésével
  • Vízilabda tábor – Vízilabda tábor Fodor Rajmund többszörös olimpiai bajnok vízilabdázó vezetésével
  • Vízimentő tábor – Vízimentő tábor a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetésével

A pályázati feltételek minden táborra eltérőek lehetnek. Kérjük ezeket az adott tábornál megtekinteni a kiíró oldalán.
 
Infó:
ugyfelszolgalat@erzsebetprogram.hu
06 1 371 3242

Tovább a teljes pályázati kiírásra:
Pályázat művészeti, oktatási és sporttáborokban való részvétel támogatására gyermekek részére az Erzsébet-program keretein belül

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése