2014. április 22., kedd

Konferencia a holokauszt oktatásáról


A Kormány a magyar holokauszt 70. évfordulójának alkalmából a 2014-es évet emlékévvé nyilvánította, amelyhez kapcsolódóan az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedagógiai konferenciát szervez a holokauszt oktatásának témakörében.

A három naposra tervezett, „70 év - Ismerni a múltat, érteni a jelent, formálni a jövőt” című konferencia keretében a résztvevők betekintést nyernek a holokausztoktatás helyzetébe és szerepébe az iskolai tantervekben, illetve megismerkednek a Holokauszt Emlékév jelentőségével. A konferencia során magyar és nemzetközi szakértők adnak elő az oktatás és a kapcsolódó módszertan, valamint az emlékhelyek szerepéről a holokauszt megértetésnek folyamatában. A rendezvény keretében a pedagógusok workshopokon is részt vesznek, amelyeken műhelymunka keretében különböző aspektusokból, új megközelítésben vizsgálják a holokauszt gyakorlati oktatását. A workshopok során elért legfontosabb eredményeket és tapasztalatokat egy panelbeszélgetés összegzi. A rendezvény célja továbbá egy magyar, illetve közép-európai kapcsolati háló kiépítésének ösztönzése a részt vevő pedagógusok segítségével.

A konferenciára olyan pedagógusok, szakértők és pedagógiai intézetek kollégáinak jelentkezését várják, akik oktató-nevelő munkájukban valamilyen megközelítésben foglalkoznak/foglalkozni fognak a holokauszt témakörével, és úgy érzik, a fent említett célok egybeesnek személyes erkölcsi, szakmai törekvéseikkel, valamint, akiknek új inspirációra, új perspektívákra van szükségük eddigi pedagógiai munkájuk folytatásához, megújításához.

A rendezvényre 2014. május 16-18. (péntek-vasárnap) között kerül sor a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.).

Részvételi szándékát legkésőbb 2014. május 5. hétfő éjfélig jelezheti az alábbi linken: online regisztráció.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a háromnapos konferencia során a résztvevők számára biztosítja az étkezést, a nem budapesti résztvevők számára pedig igény esetén szállást és utazási támogatást is. Ezen kívül minden résztvevő kap egy CD-t, amely tartalmazza a rendezvényen résztvevők elérhetőségét, a bemutatott weblapokat, prezentációkat, valamint az előadók elérhetőségét.

Kapcsolódó link:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése