2013. november 11., hétfő

Átadták a Magyar Kémia Oktatásért-díjakat

A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért 1999-ben a Richter Gedeon gyógyszercég kezdeményezésével jött létre azzal a szándékkal, hogy a vezető hazai gyógyszergyártó vállalat a magyarországi kémiaoktatásban és az azzal kapcsolatos ismeretterjesztésben közvetlenül vállalhasson támogató szerepet. 

Az alapítvány kuratóriuma 15 éve ítéli oda a rangos elismerést, a személyenként 400 ezer forintos díjat. Az ünnepélyes díjátadóra idén is a Magyar Tudományos Akadémián került sor. 

Megyénkből Pogányné Balázs Zsuzsanna, a Verseghy Ferenc Gimnázium tanára vehette át a rangos elismerést.
1992-ben szerzett biológia-kémia szakos tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Tanári pályáját a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban kezdte, 1995-től a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanára. A kezdetektől fogva nagy lelkesedéssel, alapossággal oktatja tantárgyait. Csaknem két évtizede tartó lelkes, céltudatos tehetséggondozó munkájának eredményét tanítványainak szép sikerei mutatják. Az elmúlt 14 évben folyamatosan szerepelnek és érnek el jó eredményeket tanítványai az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia­verseny döntőjében, rendszeresen végeznek az első 20 helyezett között. A legjobb eredmény egy 3. és egy 4. hely volt. Tanítványai a kezdetek óta jó eredményeket érnek el VegyÉsztorna feladatmegoldó versenyen is, a legkiválóbbak 1., 2., 5., 10. helyezést értek el. Két tanítványa 2005-ben és 2006-ban a Nemzetközi Kémiai Diákolimpia csapat tagja volt, ahonnan mindketten bronzéremmel tértek haza. Lelkes, odaadó munkájának eredményeként tanítványai sikeresen szerepelnek az érettségi vizsgán és választják hivatásul azokat a pályákat, ahol a kémia alapos ismerete szükséges. Sokan lettek közülük vegyészmérnökök, orvosok, gyógyszerészek, állatorvosok.

Kapcsolódó link: Szolnok TV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése