2014. október 11., szombat

Nevelési vizsgálatban való részvételi lehetőség felső tagozaton dolgozó pedagógusoknak


Ill.: Szűcs Édua
Kedves Kolléga!

Az elmúlt évtizedben a hazai és a nemzetközi vizsgálatok a gyermekek tudására, illetve az oktatási rendszer, vagy jobb esetben az iskola szintjére fókuszáltak. Véleményem szerint az iskolai nevelőmunka akkor tud hatékonyabbá válni, ha osztálytermi szinten feltárt konkrétumokra épül. Több mint egy évtizeddel ezelőtt Fejér megyei Pedagógiai Intézet munkatársaként végeztem komplex (több nevelési területet feltáró) vizsgálataimat a pedagógiai intézet munkatársaként. Most, egy évtizeddel később szeretném megtudni, hogyan változott azóta az iskola belső világa tanulói szemmel.

Országos nevelési kutatásban való részvételre invitálom osztályával, vagy iskolája 4-5., illetve 7-8. évfolyamával.
Az Ön / Önök haszna: az országos eredményekhez viszonyított visszajelzés ingyenesen három hónapon belül, az én hasznom, hogy kutatásom országos mintára épülhet.

A kutatás standard online kérdőívvel folyik, amely az iskolához-, az osztályközösséghez-, a tanuláshoz való viszonyt vizsgálja, a tanulási- és a tantárgyi motivációt méri, s tartalmaz a gyermekek önértékelésére, tanulási- és hétköznapi szokásaira, értékeire vonatkozó részeket is.
A 4-5. és a 7-8. évfolyamnak szóló kérdőívek szerkezete hasonló. A kitöltéshez internet elérés szükséges. Tapasztalataink szerint átlagos olvasási képességekkel rendelkező gyermekek maximum egy tanóra alatt töltik ki a kérdőíveket.

Amennyiben érdekli a részvétel, várom levelét a nevelesivizsgalat@gmail.com címen, s e-mail fordultával küldöm a kitöltéshez szükséges útmutatót és linkeket.

Üdvözlettel:
Hercz Mária PhD.
pedagógiai értékelési szakértő
KEFO docense/ SZTE tud. munkatársa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése