2014. március 23., vasárnap

e-Bug egészségfejlesztési program




Az e-Bug segítségével a 6-10 és a 11-15 éves gyermekek szórakoztató formában sajátíthatják el a megfelelő személyi higiénére (kéz- és légúti higiéné), a szexuális egészségre, a védőoltásokra és a felelősségteljes antibiotikum-használatra vonatkozó alapvető ismereteket. Érdekesen, szemléletesen mutatja be számukra a mikrobák világát. A gyerekek sok játék, kísérlet, tesztfeladat révén fejleszthetik a tudásukat.

Minden feladatot és tervet úgy állítottak össze, hogy azok kiegészítsék a nemzeti alaptantervet. Az alapfokú és középfokú intézmények diákjainak szóló e-Bug portál internetes játékokkal, ellenőrző kérdésekkel, és egyéb hasznos anyagokkal egészíti ki a tanár oktatási anyagát, így a tanulás élménye otthon is folytatódhat.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2014 februárjában elindította az e-Bug programot, amelynek célja az e-Bug nevű egészségfejlesztési oktatási eszköz magyarországi megismertetése és használatának bevezetése. Az OTH a megvalósításhoz a kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveinél és a járási hivatalok népegészségügyi intézeteinél dolgozó kollégák segítségét veszi igénybe, akik e-Bug koordinátorként felveszik és tartják a kapcsolatot az oktatási intézményekkel, szakmai támogatást nyújtanak nekik a program végrehajtásában.

Az e-Bug ismeretanyaga például a következő tantárgyak keretében kerülhet feldolgozásra:
  • környezetismeret, természetismeret, biológia, egészségtan,
  • informatika,
  • természettudományi gyakorlatok,
  • társadalomismeret,
  • idegen nyelv,
  • osztályfőnöki óra.
Az e-Bug program választása önkéntes.
Bármelyik iskola lehet mintaiskola, amelyik befogadja az e-Bug egészségfejlesztési programot mint a tanítás egyik új módszertani lehetőségét. A pedagóguson múlik, hogy a tanterv szerint oktatandó tananyaghoz milyen mértékben használja fel, építi be az e-Bug nyújtotta lehetőségeket. Akár délutáni foglalkozás, tanulószoba keretében is felhasználható. 

Az e-Bug a www.e-bug.eu címen érhető el. A kezdőoldal alján kiválasztható az ország (Hungary) és így jelenik meg a honlap magyar nyelvű változata. A honlap két fő egységéből áll: az egyik a gyerekeknek szól, a másik a tanároknak. A letölthető tananyagok internetes kapcsolat és számítógép nélkül is használhatóak.
 
Kérem, jelezze, ha iskolája szívesen élne a lehetősséggel és csatlakozna a nemzetközi programhoz. A részvételhez az iskolából kijelölt kapcsolattartó nevét és elérhetőségét (e-mail, telefonszám) kérjük, a marko.zoltanne@dar.antsz.hu címre 2014. március 24-ig megküldeni szíveskedjék. A program indítása a jelentkező iskolákban 2014 márciusában várható. 

Kapcsolódó linkek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése