2014. május 6., kedd

Pályázati felhívás tanulmányi kiránduláson való részvételre



A Történelemtanárok Egylete a magyar Holokauszt Emlékév keretében, a Nemzeti Emlékezet Program folytatásaként Radnóti nyomában címmel komplex élményszerű tanulmányi kirándulást szervez tanároknak és diákoknak Radnóti Miklós életének egyes fontos helyszíneire.

A szervezők az úton törekednek a komplex látásmód kialakítására, a történelem mellett irodalmi, néprajzi, földrajzi, biológiai, környezetvédelmi stb. tudnivalókra is felhívják a figyelmet. A diákok csapatban dolgoznak, a résztvevők közösségépítése is megtörténik.
A tanulmányi kirándulás időpontja: 2014. szeptember 16–19.

Tervezett útvonal: Budapest – Szeged – Nagyvárad – Bor – Szabadka – Abda – Budapest.
A kirándulásról a tervek szerint a csoporttal utazó közszolgálati tv stáb is beszámol.

Pályázhatnak magyarországi középiskolában tanuló, 14. életévüket betöltött diákok és magyarországi általános és középiskolában tanító pedagógusok.  Csak egyéni pályázók pályázhatnak, csoportok nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályamű terjedelme minimum 2 oldal, maximum 5 oldal lehet.
A tanulmányi kirándulás költségét a Történelemtanárok Egylete a Civil Alap 2014 támogatásából fedezi.
A pályázat beérkezésének határideje: 2014. május 30.

További információ
E-mail: palyazat@tte.hu
A TTE irodája: (06) 1/318-6002 (munkanapokon 13-17 óra között)
Pályázati felhívás tanulmányi kiránduláson való részvételre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése