A Magyar Közlöny 2013. évi 141. számában két szakképzéssel foglalkozó kormányrendelet jelent meg:
- a Kormány 314/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelete a szakképzési megállapodásról
- a Kormány 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelete a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól
A szakképzési megállapodás együttműködési megállapodás a nem állami költségvetési szerv által fenntartott szakképző iskola fenntartója és a szakképző iskola székhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal között a szakképzési állami feladatok ellátásában való részvételről.
A kormányrendelet részletesen szabályozza a szakképzési megállapodás megkötésének feltételeit, tartalmát, a megállapodás megkötésével, felmondásával, módosításával, valamint kiegészítésével kapcsolatos szabályozást.
Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv – a kormányhivatalokkal együttműködve – nem kötelezően alkalmazandó szakképzési megállapodás-mintát bocsát a fenntartók rendelkezésére.
A szakképzési megállapodást a 2013/2014. tanévre vonatkozóan 2013. szeptember 30-ig kell megkötni.
A kormányhivatal a fenntartó által e rendelet hatálybalépését követő tizenöt napon belül benyújtott szakképzési megállapodás tervezete alapján a szakképzési megállapodást 2013. szeptember 30-ig köteles megkötni, ha az megfelel az e rendeletben foglaltaknak.