2013. március 28., csütörtök

Természettudományokat népszerűsítő verseny középiskolásoknak

A középiskolai természettudományos tárgyak népszerűsítése céljából országos vetélkedőt szervez diákoknak a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábban Nemzeti Tankönyvkiadó) és a Krúdy Gyula Középiskola, a több fordulós versenyre április 12-ig lehet nevezni.
 
A középiskolai természettudományos tantárgyak általában nem tartoznak a legnépszerűbbek közé, pedig a természettudományos műveltség és gondolkodásmód elsajátítása - mint a probléma felismerése, megfogalmazása, a modellalkotás képessége, a bizonyítás korrekt módja - az élet minden területén alkalmazható - részletezi a szervezők közleménye.

A vetélkedőn a tanulók játékos, érdekes feladatok megoldásával átélhetik az önálló természettudományos ismeretszerzés és az ismeretek gyakorlati alkalmazásának élményét, emellett megoszthatják társaikkal természetszeretetüket, környezetükről szerzett ismereteiket is. A három fordulóból álló verseny során az írásbeli feladatok mellett látványos kísérletekkel, bemutatókkal kell a diákoknak számot adni tudásukról, képességeikről, valamint bizonyítaniuk kell felkészültségüket és kreativitásukat is. A feladatok a fizika, kémia, biológia, földrajz tantárgyak törzsanyagához kapcsolódnak.
 
 A megmérettetésre a középiskolák 9-11. évfolyamos tanulói április 12-ig nevezhetnek négyfős csoportokkal, iskolánként maximum négy csapat indulhat.

A legjobban teljesítő versenyzőket és mentor tanáraikat az őszi döntő után értékes díjakkal jutalmazza a Tankönyvkiadó, amelynek honlapján (http://www.ntk.hu/termeszettudomanyos_verseny ) bővebb információ olvasható a versenyről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése