2012. november 6., kedd

Verseghy és kora - pályázat középiskolás diákoknak

A többszörös évfordulók méltó ünneplésére e tanévben ismét meghirdetjük a 

Verseghy Ferenchez és a felvilágosodás korához fűződő pályázatunkat.
Felhívásunk a középiskolák nappali tagozatos diákjainak szól.  Reméljük, sokan kedvüket is lelik az alábbi kategóriák valamelyikében a pályamunka elkészítésében.



A) IRODALOM
1.    „Az én ajtómmal által ellenben állott a Verseghy Ferencé…” – örökíti meg Kazinczy Ferenc Fogságom naplója című regényében. Képzeld el, hogy ez Kufsteinben is így maradt! Kérjük, gondold tovább és vesd papírra a két költő börtönbeli titkos beszélgetéseit a hazáról, a költő és a költészet feladatáról, a nyelvről, a szabadulás utáni terveikről!
2.  „Álljon fel az erkölcs imádandó széki! / Nemzetek, országok, hódoljatok néki! / Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság, / Törvény, s egyenlőség, s te, áldott szabadság!” – kiáltja Batsányi János a felvilágosultak lelkesültségével…Vajon hogyan tapasztalja egy mai diák, mit kellene tennünk ma ezeknek az eszményeknek a megvalósulásáért?    (Az érvelő jellegű gondolatsort szövegformában közöljétek!)
B) TÖRTÉNELEM
„Én kül Szolnoknak sükeres térségeit áldom, / hol remegő szemeimbe az első /.napragyogás ötlött…”- vallja Verseghy Ferenc szülőföldjéről.   Maradjunk is itt!   Majd indulj történelmi sétára, hogy bemutasd: milyen nagy eseményeknek lettél volna átélője, mely nevezetességeknek lehettél volna szemtanúja Szolnokon, ha Verseghy kortársaként éltél volna!   (Képes dokumentációk ötletes formáit is javasoljuk.)
C) NÉPRAJZ - FOTÓPÁLYÁZATTAL
„IDŐKAPU”. „Tetten ért felvilágosodás kori tárgyi emlékek a 21. században” a téma.  Keress 18-19. század eleji tárgyi emlékeket, amelyekről fényképes dokumentációt készítesz!
D) ”RUHATERVEZÉS”
Egy felvilágosodás kori család ruhatervezője lettél. Feladatod, hogy a család női tagjai számára különféle alkalmakra ruhákat tervezz a megfelelő kiegészítőkkel. Nevezd meg az öltözék egyes darabjait, azok anyagát, ill. rendeltetését! (Színes rajz- vagy festéstechnikával kérjük.)
A pályázat formai követelményei
  • A) témák: min. 4, max. 6 oldal, 12-es Times New Roman betűtípus, 1,5 sortávolság;
  • B), C), és D) témákban nincs terjedelmi kötöttség – a szöveges rész az A) téma szerint íródik.
A pályázat beadásának határideje: 2013. március 1.
A pályázat beadásának helye: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat (5000 Szolnok, Mária út 19.), Császár István munkatárs
A pályázatokat jeligével ellátva, zárt borítékban kérjük benyújtani! A zárt borítékban kérjük feltüntetni a tanuló nevét, iskoláját, osztályát és a szaktanár nevét.
A témákhoz eligazítást, segítséget a Verseghy Könyvtár munkatársai adnak, ill. ajánlatos követni a honlapjukat is!

 A pályázattal kapcsolatos további információ Dr. Sléder Éva szaktanácsadótól kérhető írásban, a sleder@vipmail.hu e-mail címen.
Jó munkát kíván a szervező intézmények és civil szervezetek nevében:
Dr. Horváth Károlyné, az Irodalomtörténeti Társaság Megyei Tagozatának elnöke;
Károly Nóra, a Verseghy Kör alelnöke, a Verseghy Könyvtár munkatársa;
Szymczak Judit, a J-N-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója;
Dr. Sléder Éva, a J-N-Szolnok Megyei Ped. Intézet szaktanácsadója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése