2015. január 11., vasárnap

Fény Éve 2015

Kép: http://elft.hu/fenyeve2015
Az ENSZ és az UNESCO 2015-öt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította. A világesemény kezdeményezéséhez Magyarország is csatlakozott.
A Magyar Tudományos Akadéma kiterjedt eseménysorral kívánja felhívni a hazai közvélemény figyelmét a fény tudományban, oktatásban, technológiában, művészetekben, illetve az élet minden területén betöltött kiemelkedően fontos szerepére. Ezért programbizottságot hozott létre, melynek cél minél több intézményt bevonni a kezdeményezésbe. A felhíváshoz több köznevelési intzémény is csatlakozott, melyek listája innen tölthető le.

Az MTA partnerintézménye többek között a Kecskeméti Katona József Gimnázium és Szolnokon a Varga Katalin Gimnázium.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése