2014. június 10., kedd

Kiaknázatlan lehetőségek a tanulószerződéses gyakorlati képzésben

A Cedefop nemrég megjelent tájékoztatója a tanulószerződéses gyakorlati képzés, illetve a munkaalapú tanulás egyéb formáinak a tanulás és a munkatapasztalat ötvözése által realizálható számos előnyét mutatja be. A duális rendszer lehetővé teszi, hogy a képzésben résztvevők elsajátíthassák azokat a készségeket, amiket a munkaadók ténylegesen elvárnak, könnyebbé téve ezáltal az iskolából a munkaerőpiacra való kilépést. Ilyen jellegű munkáltatói elvárások az ún. „puha” készségek, mint pl. az ügyfelekkel való kommunikáció, a csapatmunka a különböző hátterű kollégákkal, amelyeket leginkább a munkahelyen sajátíthatnak el a tanoncok.
A tanulószerződéses gyakorlati képzés megoldást kínál arra az ördögi körre, amellyel a fiatalok szembetalálják magukat, hiszen munkatapasztalat nélkül nem vagy csak nehezen kapnak munkát, munka nélkül viszont nem szereznek megfelelő tapasztalatot. A munkáltatók fő előnye az ilyen jellegű foglalkoztatásban abban rejlik, hogy csökken a munkaerő felvételével járó kockázat, hiszen a tanulószerződéssel foglalkoztatottakat már teljesítményük ismeretében alkalmazhatják tovább.
 
2014. májusában a Cedefop az Európai Bizottsággal összefogva konferenciát szervezett annak érdekében, hogy megvizsgálják a tanulószerződéses gyakorlati képzés létező jó gyakorlatait.

Hogyan tegyük vonzóvá a szakmai alapképzést? - tanulmány

Jó eredményei ellenére a szakmai alapképzés mégsem tűnik vonzó továbbtanulási lehetőségnek sok fiatal számára.
A szakképzés előnyeinek hangsúlyozására és vonzerejének növelésére irányuló erőfeszítéseket vizsgáló korábbi tanulmányok az iskolarendszerű szakképzési rendszer sajátosságaira fókuszáltak, azaz az életpálya tanácsadási szolgáltatások, a továbbtanulási lehetőségek, a képesítési rendszer, valamint a minőségbiztosítás szerepét vizsgálták.
A Cedefop honlapjáról letölthető új tanulmány más, mélyebb kérdéseket is feltár, melyek fontos szempontok lehetnek annak megértésében, hogy mi tehetné vonzóbb tanulási lehetőséggé a szakképzést a tanulók számára.

A kiadvány felhívja a figyelmet, hogy a munkaerőpiac összetétele és sajátosságai, a szakképzésre fordított kiadások, valamint a tágabb értelemben vett befolyásoló tényezők, mint például a családtagok véleménye, illetve a közvéleményben a szakképzés minőségéről kialakult kép mind-mind szerepet játszanak az egyéni döntések kialakításában. A tanulmány számos nézőpontból mutatja be, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a szakképzési rendszerről kialakított közvélekedés javítására. Német, finn, ír, cseh, dán valamint spanyol jó példákon keresztül számos eszközt megismerhet az olvasó, amely hozzájárul a szakmai alapképzési rendszer fejlesztéséhez és vonzerejének növeléséhez.

A tanulmány angol nyelven elérhető az alábbi linken:

Országos történelmi műveltségi vetélkedő középiskolások számára

Hatodik alkalommal hirdeti meg Országos történelmi műveltségi vetélkedőjét a középiskolások számára a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó és a pedagógiai megújulás egyik műhelyeként hírnevet szerzett Németh László Gimnázium. 
A népszerű verseny időzítése idén némileg eltér a korábbiaktól: az első forduló a 2014–2015-ös tanévre esik, így a szeptemberben 10. évfolyamba lépő tanulók köréből várják a háromfős csapatok jelentkezését, iskolánként legfeljebb három csapatot. Az első fordulóra a felkészülés alapját most is a kilencedikes tankönyv jelenti, s a további fordulóknál ehhez a tizedikes tankönyv egy része csatlakozik. Mivel a nyári szünet után nagyon hamar elérkezik az első forduló, már most érdemes nevezni, és a nyarat is kihasználni a felkészülésre, hogy minden csapat sikeres legyen a szeptemberi első megmérettetésen!

A vetélkedő lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok ne csak a tanórákon megszerzett történelemtudásukat kamatoztathassák, hanem kiélhessék fantáziájukat és élvezhessék a játékos feladatokat. A három fordulóban a kvíz-típusú feladatokon kívül a kreativitást, prezentációs készséget és színészi játékot igénylő összetett feladványokat is meg kell oldaniuk. Fontos kompetenciákat is fejleszt a vetélkedő: a gyerekek megismerhetik a csapatmunkát, gyakorolhatják a történelmi források önálló feldolgozását és az önálló véleményalkotást.
 
Tavaly több mint 300 csapat nevezett a vetélkedőre, és idén is sok nevezésre számítanak a szervezők. Az első forduló után az 50  legjobb eredményt elérő csapat mérheti össze tudását a regionális fordulóban, míg a döntőben csupán 10 csapat versenghet az értékes nyereményekért.
Szeptember 18-án kerül sor az iskolákban a helyi fordulókra, a regionális forduló pedig Mikuláskor, azaz december 6-án zajlik majd. A döntő már az új évben, január 31-én kerül megrendezésre, hagyományosan a budapesti Németh László Gimnáziumban.

További infó az NTK honlapján érhető el.

MOL Tehetséggondozásért Díj 2014.

A MOL Tehetséggondozásért Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik meglátják a fiatal tehetségekben, sportolókban, művészekben a lehetőséget, és bátorítják első lépéseiket. A díjjal az ő munkájukat szeretnék elismerni.

Kik lehetnek jelöltek?
Tanárok, nevelők, edzők, pedagógusok
  • akik 18 év alatti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek;
  • akik tudományos, kulturális örökségünk átadásának kiemelkedő képviselői;
  • akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
  • akik figyelnek a hátrányos helyzetű gyerekekre, segítik őket;
  • akik szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre.
A MOL Tehetséggondozásért Díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke nettó 500.000 Ft személyenként. A díjat évente négy tanárnak és négy edzőnek ítéli meg az Új Európa Alapítvány kuratóriuma.

A 2014. évi jelölés módja
Jelölni a jelölt nevének, adatainak, elérhetőségének megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják. A 2014. évi jelölések kizárólag online módon küldhetők be 2014. december 31-ig, a jelölésekről 2015. február végén dönt a kuratórium.
A jelölés online felülete >>
 
További részletek: www.ujeuropaalapitvany.hu 

Regionális tájékoztató napok - tankönyvügy

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 azonosító számú „A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése” kiemelt uniós projektje 2014. június második felében regionális tájékoztatókat tart. 

A rendezvények keretében részletesen megismerkedhetnek a tankönyvfejlesztés koncepciójával és az egyes kísérleti tankönyvek tartalmi felépítésével, módszertanával. A fejlesztésben részt vevő szerkesztők és szerzők tájékoztatják az intézményvezetőket és a pedagógusokat a fejlesztéseket megalapozó koncepciókról és a tankönyvek legfontosabb szakmai újdonságairól, illetve bemutatásra kerül az az internetes oldal, amelyen a tankönyvek pdf-állományai elérhetővé válnak a június második felében. A tájékoztatón az ország hét vidéki és három fővárosi helyszínén biztosítanak lehetőséget a szervezők.
A tájékoztató napok néhány helyszíne és időpontja:
 
A részvétel regisztrációhoz kötött: http://felmeres.ofi.hu/index.php?sid=91119&lang=hu 
A kísérleti tankönyvekkel és a tájékoztató napokkal kapcsolatos kérdéseiket írásban a kiserletitankonyv@ofi.hu címen vagy +36-70-491-0507 telefonszámon tehetik fel.

Felhívás pedagógusok számára

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szeretné megismerni a pedagógusok véleményét a jó pedagógussá válás folyamatáról, ezért felhívja a legalább tíz éve a pályán dolgozó pedagógusokat, hogy írják meg tapasztalataikat „A jó pedagógus titka – sikerek és kudarcok a pályán” témában. 
 
Benyújtható írásmű: bármely irodalmi műfajban (esszé, publicisztika, cikk stb.), 40 000- 60 000 karakter (leütés) terjedelemben megírt írásmű, amely a pedagógussá válás folyamatát mutatja be a saját életút példáján keresztül.

A legjobb írásművek szerzői számára kínált lehetőségek:
Az OFI az értékelési szempontok alapján kiválasztott legjobb három írásmű felhasználói jogát megvásárolja, egyenként bruttó 200.000 Ft-ig terjedő értékben.
Ezen kívül további elismerő okleveleket adnak ki és publikálási lehetőséget biztosítanak a magas színvonalú pályaműveknek.
 
Kik jelentkezhetnek?
Gyakorló vagy már nyugállományban lévő pedagógusok (óvópedagógusok, tanítók, tanárok, gyógypedagógusok, stb.), akik legalább 10 évet eltöltöttek a pályán.
Egy jelentkező csak egy írásművet adhat be.

A jelentkezések beérkezésének határideje: 2014. augusztus 31.
Az írásművek értékelésének határideje: 2014. október 30.

Tartalmi javaslatok, az értékelés szempontjai és további infók:
http://www.ofi.hu/hirek-aktualitasok/pedagogusok-szamara

2014. június 4., szerda

Folyamatosan bővülő feladatbank a közismereti tantárgyak tanulásához



Segédanyagok a közismereti tantárgyak tanításához/tanulásához 
szakközép és szakiskolák számára


A Magyar Elektronikus Taneszköz Adatbázist  (META) 2008. január 1-jétől, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Calderoni Taneszköz-információs Központja szolgáltatja. A META új szolgáltatása az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központjában kidolgozott készség- és kompetenciafejlesztő feladatok elérésének biztosítása. Az alapkészségek, az idegen nyelvi, az infokommunikációs, valamint a szociális, életviteli és környezeti kompetenciák fejlesztésére szolgáló tanári kézikönyvek, ill. a tanulók számára kidolgozott feladatsorok évfolyamonként letölthető, szabadon másolhatók a következő tantárgyakhoz: ANGOL, BIOLÓGIA, FIZIKA, FÖLDRAJZ, FRANCIA, INFORMATIKA, KÉMIA, MAGYAR, MATEMATIKA, NÉMET, RAJZ és VIZUÁLIS KULTÚRA, TÖRTÉNELEM. Az OFI, a Nemzeti Szakképzési Intézet támogatásával, a szakközépiskolás és a szakiskolás tanulók és tanáraik számára is készített kompetenciafejlesztő feladatokat. A GONDOLKODJUNK EGYÜTT! címet viselő, DVD-n is kiadott feladatgyűjtemény, a következő négy kulcsterülethez tartalmaz, szintén szabadon letölthető fejlesztő feladatokat: ÍRÁS és BESZÉD!, SZOCIÁLIS ÉS GAZDASÁGI KOMPETENCIÁK, MATEMATIKA, TERMÉSZETTUDOMÁNY.

 https://feladatbank.nive.hu/FB/FeladatKereses.aspx
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (www.nive.hu) oldaláról elérhető feladatbankban szakmacsoportonként, illetve szakképesítésenként lehet korábbi vizsgafeladatokat keresni.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (www.nive.hu) oldaláról érhető el a Szakiskolai Fejlesztési program honlapja, ahol a szakmacsoportonként letölthető dokumentumok között projektek (rövidíthető), fejlesztő feladatok, mérésfüzetek, szakmai szótárak, segédanyagok találhatók. Bár nem „új” az oldal és sokaknak „ismerős” lehet, azért érdemes megnézni és csemegézni belőle.

Nemcsak versenyfelkészítéshez… A Suliszervíz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. oldalán az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Versenyek feladatai és megoldásai találhatók táblázatba rendezve. A tanév kiválasztása után tantárgyanként tölthetők le a feladatlapok.

Az Iskolai Tehetséggondozás Honlapján interaktív táblás és közismereti tantárgyakhoz kapcsolódó feladatok  találhatók. Sokszínű feladatgyűjtemény tehetséggondozáshoz. Az oldalról egy kattintással el lehet jutni az Újváros park tanári oldalára, ahol hasznos segítségek és tananyagok sorakoznak interaktív táblához.

Mozaik web-tankönyv oldalán közismereti tantárgyakhoz találhatók segédanyagok, köztük a médiatárban számos feladatlap és verseny feladatsor. A feladatlapok és néhány tartalom csak regisztráció után nyitható meg.

Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó honlapján útmutatók és módszertani segédletek mellett matematika és földrajz tantárgyakhoz kapcsolódó feladatlapok és megoldásaik találhatóak. Ezek a feladatok inkább szakközépiskolásoknak ajánlottak.

Érdekes logikai feladatok honlapján a matematikához kapcsolódó logikai és fejtörő feladatok minden korosztály számára szórakoztató tanulást kínálnak. Rejtvények, játékok, érdekességek gyűjteménye az oldal.

2014. június 3., kedd

Tudományos tábor középiskolásoknak a Debreceni Egyetem szervezésében - pályázat

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara nyári tábort rendez középiskolások  számára. Az egyhetes tábor alatt a biológia, földrajz, fizika, kémia, vagy matematika iránt érdeklődő diákok a Kar intézeteiben kipróbálhatják, milyen kutatónak lenni. A tehetséges és szorgalmas táborlakók betekintést nyerhetnek a Kar oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak életébe, megismerhetik a kutatómunka szépségeit és nehézségeit.
A Kar megnyitja laboratóriumait, ahol a diákok a legmodernebb eszközökkel, felkészült és elkötelezett munkatársaink irányításával egy-egy kutatási projekt feladatot dolgoznak ki. A tábor utolsó napján konferenciát szerveznek, ahol a résztvevők kutatómunkájuk eredményeiről egy rövid prezentációban adnak számot.

Színes kutatási témákat kínálnak a természettudományok területén, ahol mindenki kielégítheti kíváncsiságát. A vállalkozó kedvű diákok megvalósíthatják egyéni ötleteiket, majd folytathatják a projektmunkát a tábor után, akár szaktanáruk bevonásával is.

A délutáni és esti programok lebonyolításába bekapcsolódnak a TTK hallgatói öntevékeny csoportjai is. A tábor minden érdeklődő, tehetséges fiatal jelentkezésére számít az Észak-alföldi régióból.

A TTK Nyári Tábor 2014. június 30 és július 5 között kerül megrendezésre.

A tábor teljesen ingyenes, ezért a résztvevőket egy pályamunka alapján választják ki.

A jelentkezés részleteiről a tábor honlapján lehet tájékozódni: http://ttknyaritabor.unideb.hu/

Legkedvesebb mesém - országos rajzpályázat óvodásoknak



A debreceni Sípos Utcai Óvoda (Regionális akkreditált Tehetségpont) és a Magyar Tehetség Társaság Óvodai Szekciója ORSZÁGOS RAJZPÁLYÁZATOT hirdet óvodásoknak!

Témája: Legkedvesebb mesém.”

Méret: A4
Technikák: színes ceruza, akvarell, kréta, filctoll, festék, stb.
Beküldési határidő: 2014. 06. 20.
Beküldési cím: Sípos Utcai Óvoda 4034 Debrecen Sípos utca 6.

A munkákat el kell látni az alábbi adatokkal: Gyermek neve, életkora, óvodája, címe (e-mail és telefonszám is szükséges).

A nyertes alkotások a Magyar Tehetség Társaság Debrecenben megrendezésre kerülő 25. jubileumi Konferenciáján (2014. 09. 19.-20.) kerülnek kiállításra a debreceni Kölcsey Központban. A művek a MTT Művészeti Szekció kiállításának részét képezik.
Az alkotásokból kiállítást rendeznek a debreceni Sípos Utcai Óvodában.
A nyerteseket 2014. 09. 15-ig e-mailben értesítik, a díjaikat postázzák.

Kapcsolat:  siposovi@gmail.com

2014. május 29., csütörtök

Hiánypólás az e-portfólióhoz

Az Oktatási Hivatal egyszeri hiánypótlási lehetőséget biztosít azoknak a pedagógusoknak, akik a 2014. április 30-i határidőig feltöltötték e-portfóliójukat, az azonban nem tesz eleget a véglegesítés feltételeinek (az egyszerűsített, illetve a teljes változat egyikében sem 100%-os a feltöltés).

A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 36. § (3) bekezdésében foglaltak értelmében 2015. január 1-jével a Pedagógus II. fokozatba lépésre kizárólag a formai követelményeknek megfelelő e-portfólióval rendelkező pedagógusok lehetnek jogosultak.

A hiányzó adatok, dokumentumok pótlásának időszaka:
2014. május 30. 12 óra és 2014. június 5. éjfél

Az érintett pedagógusok a KIR személyi nyilvántartójában szereplő e-mail címükre kapnak tájékoztatást a hiánypótlási lehetőségről.

Az e-portfólió feltöltöttségi státusza a feltöltőfelület „Véglegesítés" oldalán ellenőrizhető.
A véglegesített e-portfóliók dokumentumaihoz a továbbiakban is biztosítják az olvasási jogosultságot.
 
Forrás: oh.gov.hu