2014. szeptember 26., péntek

„Mert kutatni mindenki szeret…”- tudománykommunikációs esszé, rajz- és fotópályázat



A NanoTudomány Nemzetközi Közössége – folytatva az elmúlt évek hagyományait – esszé, rajz és fotópályázatot hirdet középiskolásoknak és egyetemistáknak „Mert kutatni mindenki szeret…” címmel, kapcsolódva a KUTATÓK A NETEN 2014 – IV. Kutatói Blog és Weboldal Találkozóhoz (2014. november 10-16.).
Az idei pályázat azt a célt tűzte ki, hogy feltérképezze a középiskolások és kezdő egyetemisták körében legkedveltebb tudománynépszerűsítő programokat, internetes portálokat, rendezvényeket. A benyújtott pályaműveknek egy-egy, a pályázó érdeklődési körére jelentős hatást gyakorló, pályaválasztását befolyásoló tudománynépszerűsítő – az iskolai tanórákhoz szorosan nem kötődő – programot, rendezvényt vagy internetes portált kell bemutatnia.
A pályázat két kategóriában zajlik:
  • I. kategória: középiskolások (14 év felett)
  • II. kategória: főiskolai/egyetemi hallgató
A pályázat témái:
  • tudománynépszerűsítő programmal, rendezvénnyel, weboldallal kapcsolatos szabadon választott témájú esszé: A témakörben a pályázat terjedelme I. kategóriában legalább 3 gépelt oldal, II. kategóriában legalább 5 gépelt oldal.
  • rajzpályázat: A pályaművekhez maximum 1 gépelt oldalnyi magyarázatot kell mellékelni, mely részletezi a tudománynépszerűsítő program, rendezvény vagy internetes tartalomhoz történő kapcsolódást.
  • fotópályázat: A pályaművekhez maximum 1 gépelt oldalnyi magyarázatot kell mellékelni, mely részletezi a tudománynépszerűsítő program, rendezvény vagy internetes tartalomhoz történő kapcsolódást.
A fotókat, rajzokat és a szöveges pályázatokat elektronikus formában várják, beküldési határidő: 2014. október 31.
A pályázati űrlapot a www.kutatok.net/palyazat címen lehet online kitölteni, a pályaműveket elektronikus úton az editor@nanopaprika.eu címre küldjék.
A munkákat felkért szakmai zsűri értékeli, kategóriánként a legjobbnak ítélt első három helyezett tudománynépszerűsítő könyvjutalomban részesül. A legnívósabb pályamunkák feltöltésre kerülnek a Kutatók a Neten web- és Facebook-oldalára.

Kapcsolat:
Kutatók a Neten 2014 – The International NanoScience Community
Kapcsolat: editor@nanopaprika.eu

Tőzsdejáték középiskolásoknak

A Közép-európai Brókerképző és Értékpapír-piaci Ismeretterjesztő Alapítvány - együttműködve az Erste Befektetési Zrt-vel - a 2014/2015-ös tanévben ismét értékpapír-piaci témájú tanulmányi versenyt és tőzsdejátékot hirdet a középiskolai diákok számára. 
Az alapítvány célja - összhangban a NAT és az új kerettanterv céljaival és sok neves pénz- és tőkepiaci szereplő, pl. a Budapesti Értéktőzsde szándékaival - középiskolai diákok gazdasági, pénzügyi és tőzsdei ismereteinek megalapozása, bővítése.

Az online tőzsdei felület használatával általában rutint szerezhetnek az online pénzügyi rendszerek (pl. e-banking, online értékpapírszámla) használatában is, de az egyes vállalatokkal kapcsolatos híreket olvasva
rendszeres újságolvasóvá is válhatnak.

A verseny elődöntőjében és döntőjében jellemzően kreativitást igénylő feladatokat kell majd megoldaniuk. A legjobban szereplő csapatokat és felkészítő tanáraikat a
  Nyereménylistában meghatározott módon díjazzák.

A korábbi években a verseny és az ott jól szereplő diákok számos alkalommal jelentek meg a médiában (
www.portfolio.hu, www.napi.hu, stb), a nyári gyakorlatról pedig videók is készültek, melyek elérhetőek honlap "média" menüpontja alatt is.
Az idei verseny részletei és a korábbi versenyek története a www.kebaverseny.hu honlapon tekinthetőek meg.

Tanulmányi kirándulás a Holokauszt Emléközpontba

A Holokauszt Emlékközpont a Magyar Kormány által alapított kiemelten fontos közintézmény. Modern épülete, udvarán a Páva utcai műemlék zsinagógával Budapest belvárosában, a Ferencvárosban található. Tudományos, oktatási központ modern, interaktív állandó kiállítással, amely a magyar országi holokauszt történetét mutatja be. Egész évben, de az emléknapok, a tanulmányi kirándulások idején még nagyobb számban érkeznek ide diákcsoportok, mivel igen gazdag programlehetőséget kínálnak a tanáraikkal érkező felső tagozat utolsó évfolyamaiban tanuló, és legfőképpen középiskolai és egyetemi diákcsoportok számára.

Az Országgyűlés idén meghozott határozata alapján (66/2013 OGY) a kerettanterv ajánlásként írja elő minden köznevelési intézményben tanuló magyar fiatal számára a Holokauszt Emlékközpont meglátogatását.

Az Emlékközpont - előzetes bejelentkezést követően  - valamennyi foglalkozást 100 Ft/fő belépőjeggyel kínálja a diákcsoportok és kísérő tanáraik számára.
Az intézmény meglátogatásához a MÁV csoportos kedvezményét is igénybe vehetik, mely INGYENES utazást biztosít a tanulmányi kiránduláshoz.

Részletes 2014/15-ös programajánló alábbi linken: http://www.hdke.hu/oktatas/tanaroknak/ajanlatunk
Az őszi félévben a magyar holokauszt 70., tavasszal pedig a II. világháború végének évfordulójára emlékezünk. Éljenek a tanév tervezésekor az intézmény által ajánlott lehetőségekkel, s az emlékév során látogassanak el diákjaikkal!
 
Jelentkezés és információ:
Pécsi Tibor
oktatási munkatárs
Mobil: (+36) 30 627 3613  e-mail: pecsi.tibor@hdke.hu
Rochy-Blau Klára oktatási program koordinátor
Tel: +36 1 455 3306 e-mail: blau.klara@hdke.hu

Pályázati felhívás képzői feladatok ellátására, képzői felkészítésen való részvételre

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint fenntartó a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 számú, „Köznevelés az iskolában” című projekt Módszertani Innováció modul fejlesztésében akkreditált 30 ill. 40 órás továbbképzései megtartásához pályázatot hirdet képzői feladatok ellátására, 30 órás képzői felkészítésen való részvételre az alábbi témákban:

1. Egészséges életmódra nevelés
2. Művészetek-, egészség-, és személyiségfejlesztő hatású alkalmazását oktató továbbképzések
3. Tehetségfejlesztés
4. Tanulási és magatartási problémák felismerése és fejlesztése
5. Társas kapcsolati készségek gyakorlását szolgáló tanulói csoportok vezetésére képesítő tovább-képzések
6. Mediáció
7. Családpedagógia
8. Mozgásfejlesztés

A meghirdetett pályázatnak célja, hogy a képzői feladatra kiválasztott résztvevők a felkészítést követően alkalmassá váljanak a köznevelési intézményekben a módszertani innovációt támogató 30 és 40 órás akkreditált módszertani pedagógus-továbbképzések képzői feladatainak ellátására.
A felkészítés térítésmentes.

További információ:
A pályázati űrlap a következő linken érhető el: pályázati űrlap

Ingyenes levelezős verseny 8. évolyamos diákoknak

Az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium ingyenes 3 fordulós levelező versenyt hirdet ANGOL NYELV, MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM , illetve MATEMATIKA tantárgyakból 8.osztályos diákok számára.
 
Az 1. forduló feladatai:
Angol nyelv; Magyar nyelv és irodalom; Matematika.

Az 1. forduló beadási határideje: 2014. október 17.

E-mailben: pvg.verseny@gmail.com

Kérik a diákokat, hogy tüntessék fel a NEVÜKET és ISKOLÁJUK NEVÉT.

A legtöbb pontot elért versenyzők könyvjutalomban részesülnek.

Kapcsolódó link:
http://www.pasztorvolgyi.hu/

Megjelentek az Arany János Program pályázatai 8. évfolyamos diákok számára

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet 8. évfolyamon tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban, az Arany János Kollégiumi Programban és az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programban való részvételére.

A három program pályázati felhívásai és azok mellékletei megtalálhatók a kormany.hu oldalon a Pályázatok között a Dokumentumok fülön.



Kapcsolódó linkek:

A Németh László Társaság Országos Középiskolai Tanulmánypályázata, 2014/2015. tanév


Kép: shelleysdavies.com
A pályázatot tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a 9-12. (13.) évfolyamos középiskolai tanulók számára a Németh László Társaság.

Célja, hogy elősegítse a modern magyar irodalomban (és különösen Németh László életművében) rejlő szellemi értékek beépítését az ifjúság erkölcsi tudatába, hozzájáruljon a középiskolai tanulók irodalmi műveltségének bővítéséhez, s lehetővé tegye a korosztály legjobbjai számára a tapasztalatgyűjtést a kutató- és elemző munka folyamatában és módszereiben, értekező prózai művek készítésében. A feladat, hogy a diákok elmélyedjenek az irodalmi mű lehetséges világában, figyelmesen és alaposan olvassák el, és saját megfigyeléseik, szövegelemzésük alapján (valamely módszer egyéni alkalmazásával), önállóan mutassák be és értelmezzék azt. A zsűri a szövegértelmezés minősége, szakszerűsége és kreativitása, a dolgozat érvelésének és stílusának világossága, gondolati és nyelvi igényessége szerint értékeli a pályaműveket.
 
Pályatételek
1. Németh László embereszménye az Irgalom c. regény alapján
2. Az igaz életértékek költői megjelenítése Nagy László Jönnek a harangok értem c. kötetében
3. A közösség szellemi örökségének megmentése Kontra Ferenc Drávaszögi keresztek c. regényében

Kapcsolódó link:
Pályázati felhívás

Pedagógusok az egészségért

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógusok az egészségért címmel konferenciát szervez.
A konferencia célja egészségfejlesztési programok és már bevált jó gyakorlatok bemutatása, amelyek az óvodától az általános iskolán át a középfokú intézményekig minden oktatási szinten és korcsoportban alkalmazhatók.
A délelőtt folyamán plenáris előadást tart Brassói Sándor főosztályvezető (EMMI), prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, Mészárosné dr. Darvay Sarolta tanszékvezető (ELTE TÓK), Németh Ágnes r. alezredes (ORFK) és Nikitscher Péter tudományos munkatárs (OFI). A délutáni szekció-előadások keretében pedig gyakorló pedagógusok és egészségfejlesztési szakemberek ismertetik az intézményükben, településükön, régiójukban már bevált jó gyakorlatokat, hasznos programokat.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet az OFI honlapján az alábbi linken tehet meg: http://www.ofi.hu/konferencia-pedagogusok-az-egeszsegert-regisztracio.

A konferencia tervezett programját itt érheti el: http://www.ofi.hu/hir/konferencia-pedagogusok-az-egeszsegert.
A konferencia helyszíne: Károlyi-Csekonics Rezidencia (1088 Budapest, Múzeum utca 17.)
A konferencia időpontja: 2014. október 3., 10:00–16:40

2014. szeptember 23., kedd

Könyvcsomagok pályázhatók a Kaméleon Olvasóklubban résztvevő könyvtáraknak



A Kaméleon Olvasóklub alsósokat (1. – 4. osztályosokat) szólít meg az év során 4 feladatlappal, melyben egy kortárs irodalmi alkotásból, szemelvény alapján szövegértési feladatokat kapnak a gyerekek, majd arra buzdítják őket, hogy egy klasszikus mesét, történetet keressenek meg a könyvtárban, amihez kapcsolódóan újabb öt feladatot kell megoldaniuk. A feladatokat kijavítva mindig visszakapják, a postaköltség benne van a részvételi árban, ami 3500Ft. Azok, akik végigjátszották az évet, oklevelet és ajándékkönyvet kapnak.

A játékot szervezhetik pedagógusok, könyvtárosok és szülők is.

A Kaméleon Olasóklub 4. évadját kezdi idén szeptemberben. Minden eddiginél több gyereket várnak a játékba, és szeretnék az őket buzdító iskolákat és könyvtárakat jutalmazni.
Az az 50 intézmény, amely a legtöbb kisdiákot hozza a játékba, és segít annak lebonyolításában, megkapja az 50.000 forintos könyvcsomagot, sőt, segítséget kap író-olvasó találkozók szervezésében is.

Kapcsolat: Fodor Zsuzsa, 06-30-98-414-98/ kameleon.olvasoklub@gmail.com
 
Kapcsolódó link: Felhívás és játékleírás

2014. szeptember 22., hétfő

Kooperatív módszerek a középiskolai matematika oktatásában


A kooperatív módszer egyik előnye, hogy nem kell hozzá külön eszközkészlet. Legfontosabb eleme a lelkes pedagógus, aki fontosnak tartja, hogy a diákok hasznosan, lelkesebben, együttműködve töltsék az idejük egy részét a foglalkozásokon. Akinek fontos, hogy a tanulókat megismerje, segítő egymásrautaltságukat kialakítsa, toleranciájukat növelje.

A kooperatív tanulási helyzetben a diákok motiváltabbak, a tanultakból több marad meg bennük, mint a versenyhelyzetben tanuló diákokban. Nő az önbecsülésük, javulnak társas kapcsolataik, érzelmileg fejlettebbek. Mivel a kooperatív munka során a diákoknak az anyagot újra fel kell építeniük, nézeteiket össze kell hasonlítaniuk, gondolkodásukat finomítaniuk kell, sokkal mélyebben megértik a tanultakat. Olyan szociális viselkedési mintákat tanulnak meg, amelyek segítségükre lesznek későbbi szakmai és magánéletükben.

Koncsek Zoltán a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola matematika-fizika szakos tanára, matematika területén mentor, szaktanácsadó. Az alábbi linken letölthető módszertani segédanyagában ötleteket nyújt ahhoz, hogyan lehet a matematika oktatásában kooperatív módszereket alkalmazni.

Kapcsolódó link: